Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)
A költői fájdalomtól az átfogó válságig (1845) A politikai és irodalmi-művészeti reformellenzék a magánéletben is szoros kapcsolatot tartott. Nemcsak a Nemzeti Körre vagy a Csiga-vendéglő törzsasztalára kell gondolnunk, ahol együtt ültek, vitatkoztak, tervezgettek írók, politikusok, művészek, polgárok, hanem baráti, sőt rokoni szálak is erősítették az elvbarátságot. Csajághy Laura, Bajza József ifjú sógornője már abban a tudatban nőtt fel, hogy Vörösmarty Mihály — aki egyébként egy házban lakott Bajzáékkal, és náluk kosztolt — az ország első költője. A két évig habozó leány 1843-ban lett Vörösmarty felesége, első gyermekeiket Czuczor Gergely keresztelte. A Vachott-testvérek, Vachott Sándor és Vahot Imre Kossuth Lajos unokaöccsei; testvérük, Kornélia, Erdélyi János felesége lett (1842-ben halt meg gyermekágyi lázban), esküvőjükön Kossuth volt a menyasszony násznagya. Vachott Sándor Csapó Máriát vette feleségül, ennek révén rokonságba került Bajzával és Vörösmartyval is, s házukban gyakori vendégek voltak Fáyék, Garayék és Czakó Zsigmond. íme, az emlegetett „klub" vagy „cotterie". . . Vachottné emlékezete szerint 1844 karácsonyán például „Vörösmartyék, Bajzáék, (. . .) Petőfi, Erdélyi, Kuthy Lajos, s hajói emlékszem, Kazinczy Gábor voltak a meghívottak." (Petőfi jelenlétét Csapó Mária és húga, a 15 éves Etelka emlékkönyvébe írt epigrammatikus versek igazolják.) A szerelemvágy és a gyermeklányhoz való óvatos, költői közeledés valóban megjelenik az 1844-es év egy-két decemberi versében (Ereikéhez, Cs. E. kisasszony emlékkönyvébe), s motívumként villan fel ebben a naptári és életévet egyaránt záró költeményben is: Oh haldokló év! sírod mellett engem Lágy bölcsejében ringat a remény, S hahogy szabad, amit jövendöl, hinnem: A mennyországnak állok küszöbén. (Búcsú 1844-től) Csapó Etelke, „a szőke fürtök kedves gyermeke" 1845. január 7-én meghalt. Március 20-án jelent meg Petőfinek az ő emlékére írt ciklusa, a 34 verset tartalmazó s utóbb két továbbival kiegészített Cipruslombok Etelke sírjáról. (Közülük négy már a január 16-i Pesti Divatlapban megjelent, megígérve a kötetet is.) Természetesen költőnk sem kerülhette meg a témából adódó monotóniát, az elégikus hangvételt és bizonyos szentimentális kelléktárat (ravatal, sírdomb, könny, a címadó ciprus stb.). Elégiák helyett azonban elégikus dalok születtek. A Cipruslombok legsikerültebb darabjaiban a sikeres népdalforma uralkodik az elégikus pátosz fölött:
