Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)
Fordulat a verses epikában Nem tudjuk, Petőfi ismerte-e és felhasználta-e költői munkaterve készítésénél Toldynak többször idézett előadását, amelyben az a vígeposzt is hiányolta (Gvadányi, Verseghy és Csokonai nevét említve, alkalmasint az Egy nótáriusra, a Dorottyára és a Rikóti Mátyásra gondolva), továbbá kifogásolta, hogy a Tundérvölgy óta igazi költői mese sem készült irodalmunkban. Akár ismerte Petőfi ezeket a megállapításokat, akár nem, A helység kalapácsa és a János vitéz rangos válasz a felvetett verses epikai problémákra. Mindazonáltal mindkettő a máig legrejtélyesebb Petőfi-művek közé tartozik, megannyi kérdőjellel. Ismerjük például fiatalkori ellenszenvét a próza iránt (Szeberényi Lajoshoz írt leveléből. 1842. július 7.), amit aligha oldott bértollnoki-regényfordítói munkája 1843 nyarán. Talán innen kiindulva érthető, A helység kalapácsa miért a romantikus hőseposz travesztiája, és miért nem a divatlapokat elözönlő romantikus novelláké, amit egyébként Petőfi ekkori munkaadója, a Pesti Divatlap szerkesztője is szívesen vett volna segédszerkesztőjétől. A magyarázatot az 1844 novemberében írt Mért nem születtem ezer év előtt? című vers tartalmazza. Ebben együtt szerepel a honfoglaláskori eposz hérosza, Árpád és Lehel — Petőfi kedvenc hőse a magyar régiségből — mindazokkal a kellékekkel (kard, rivalgó kürt, nyerítő paripa, párducbőr, áldomás), amelyeket a Zalán futása óta Vörösmarty követői-másolói kötelességszerűen felhasználtak. Az utolsó versszak viszont leszögezte: Vagyok henyélő század gyermeke, Hol megdalolni méltó tárgyam nincsen;. . . Míg ma frenetikus hatást vált ki belőlünk, a kortárs olvasók értetlenül álltak az eposzihősi tárgyat kocsmai verekedéssé lerántó travesztia előtt: az 1840-es éveknek nem a hősköltemények sorjázása volt a legfőbb irodalmi gondja, a Zalán futására tett célzások (például Fejenagy kovács névadása ,,a hős Ete" leírása nyomán) távoliak és érdektelenek voltak. Akad benne néhány olyan célzás, amely a nemesi irodalom egészével szembeni idegenkedésre enged következtetni (a fontolva haladó ifjú konzervatívokra, a tisztújítási verekedésekre vagy az utolsó nemesi felkelésre tett utalás), de ezek még alárendelt szerepet játszanak, nem többek néhány sorra terjedő stílusötletnél. A magyar irodalom folyamatába helyezve A helység kalapácsai, erős rokonságot érzünk a diákköltészet mindenfelé vágó, semmit nem tisztelő, egészséges és hetyke jókedvével és azzal a szintetikus látásmóddal, amely utoljára Kisfaludy Károly birtokában volt. Ahogyan Kisfaludy is szinte egyszerre írt vitézi játékot és rá csipős epigrammát, iskolateremtő romantikus novellát és mellette mindjárt önparódiát is — Petőfi hasonlóképpen kicsit saját addigi népi figuráinak panoptikumát teremti meg :
