Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)
RUlWiS&Y lÚí.OJi nix* lUïHl tyXiA IV és uünt IrAltÄll'E Kohlmann (Vidéky) Károly: Egressy Gábor mint Coriolan és mint Garrick. („Nemz. Színpadi kép a Pesti Divatlaphoz." Színezett rézmetszet. 23x32,1 cm. PIM ltsz. 57.84.1.) erre kecskeméti jutalomjátékának története, az 1843. március 23-i Lear /V/ra/v-előadás. Szuper Károlynak, a naplóíró komikusszínésznek és egykori pályatársnak még 1889-ben is szinte felizzik a szakmai féltékenységtől a tolla, holott naplójában — a „nemzeti költő" ekkorra már kialakult kultuszának hatására — állandóan és utólagosan barátságukat bizonygatta: „Különös örömet szereztem eltávozásommal Petőfinek, mert éppen Lear királyra készültünk, melyben ő óhajtotta a bohóc szerepét játszani, de a társulat nem adta neki, hanem nekem, s most én távozván, búcsúzáskor átadtam neki a szerepet. . ." A Lear Bolondja addig komikus szerep volt, hatásos (értsd: közönségvonzó, röhögtető) eljátszása a produkció sikerének egyik forrása, jó ellenpontja Lear és leányai megríkatóan előadott történetének. Petőfi nem is aratott sikert, mert — mint a nézőként jelen volt Jókai Mór írja — „igen szomorúnak vette, komoly philosophot játszott benne, s egy cseppet sem álcázta magát: egészen Petőfi volt. . ." Milyen színész volt Petőfi? Ma már, túl a vándorszínész Petőfiről írott Fekete Sándorkismonográfián, a kérdésre pontos választ adhatunk. Színészeszménye Egressy Gábor volt, s ennek nemcsak világnézeti okai voltak, hogy tudniilik a 15 évvel idősebb színészben tisztelhette az Ifjú Magyarország radikálisainak egyik legkövetkezetesebb tagját. Az 1844 augusztusából származó, himnikus vers, az Egressy Gáborhoz még nem a rokoneszméjű politikust, hanem a romantikus művész-zsenit köszöntötte a „nemzetem művésze!" lelkesült felkiáltásával. A költeményben említett „rút pártos szenvedély" sem politikai nézetkülönbségekre utal, hanem arra a szerepvetélkedésre, amely Lendvay és Egressy között folyt, és amely megosztotta a liberális kritikusokat is. Bajza, mint idéztük is, az előbbi, Vörösmarty
