Taxner-Tóth Ernő: Kazinczy és kora (1750–1817) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1987)

Előzmények - összefüggések

Történelmi vázlat Magyarországon a „fény századának" kezdetén - bárhonnan számítjuk azt - háború és pusztulás uralkodik. Rákóczi szabadságharcát Bécs 1711-ben elfojtja, kérdései azonban tovább élnek. A Habsburg-udvarban jó másfél századig uralkodott az a meggyőződés, hogy Magyarország a lázadások — „rebelliók" - földje; gyanús, idegen világ, amely nem tud és nem akar a Birodalom rendjébe illeszkedni. A kérdés az, mit kezdjenek e hatalmas tartománnyal, hogyan használhatják fel a legeredményesebben anyagi és emberi erőforrásait? Másfelől a magyar közvélemény is következetes gyanakvással tekint Bécsre. A császárváros vonzása, a hatalom igézete, az érvényesülési vágy és bizonyos politikai célokkal való azonosulás egyeseket meg tud nyerni, de a kétoldalú idegenkedés e hosszú és ellentmondásos korszak meghatározó tényezője marad. A leigázottság tudatától szenvedő magyar világba az első fénysugarat talán tényleg az a híres jelenet hozza, amikor az ifjú Mária Terézia - karján csecsemő gyermekével — megjelenik a pozsonyi országgyűlésen, és a magyar nemesség védelmébe ajánlja magát, mire a rendek „életünket és vérünket királynőnkért, Mária Teréziáért" felkiáltással válaszolnak. Nem véletlenül foglalkoznak később annyit e hatásos jelenettel: egyfelől az a hosszú életű magyar álom testesül meg benne, hogy ide kerüljön a Habsburg-birodalom hatalmi túlsúlya; másrészt a maga teatralitásában tökéletesen megfelel a kor érzelmi telítettségének és moralizáló hajlamának. A politikai remények nem valósulnak meg, a magyar királynő nem költözik az országba. Viszont miközben Bécs rohamos fejlődését segíti, sok vonatkozásban meg is nyitja azt magyar hívei Franz Weiss. A Királyi Helytartótanács épülete. (Színes litográfia. 1837. MNM Tört. Képes. 53. 860.) 5