Horváth Iván - Kőszeghy Péter: A reneszánsz és a barokk kora (1550–1750) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1986)

A barokk

Önéletírás A magyar barokk prózairodalom legfontosabb műfaja az önéletírás. Klasszikus emlékíróink többnyire erdélyiek, protestánsok, kuruc érzelműek voltak. Az emlékiratok többsége pedig fogságban, száműzetésben, sorscsapások után készült. Valamennyi híres emlékiratunk szerzője nevezetes személyiség volt: politikus, arisztokrata vagy, mint Tótfalusi Kis Miklós, önerejéből kiemelkedő polgár. (Mikes Kelemen nem volt ugyan híres ember a maga idejében, de leveleinek gyakori tárgya, a fejedelem, az volt.) Ezért aztán, ha nem is sokan, de olvasták és másolták ezeket az emlékiratokat, jóllehet, Tótfalusié kivételével, egyik sem jelent meg egykorú nyomtatásban. A kitalált történetek olvasásához szokott széles közönség még nem alakult ki a magyar barokk irodalom első évszázadában. Nem véletlen, hogy a XVIII. században is az egyik legnépszerűbb prózai munka Haller János Hármas históriaja maradt, amely három, középkori eredetű, szórakoztató történeti művet dolgozott fel: Nagy Sándor történetét, a Rómaiak viselt dolgai című legendagyűjteményt és a Trója-történetet. Külföldön szintén írtak e korban emlékiratokat: Bethlen Miklós, Rákóczi, Mikes olvasott is ilyeneket. Nálunk, a XVIII. század elején, nem annyira az önéletírások bősége a figyelemreméltó, hanem inkább a regény- és novellairodalom szinte teljes hiánya. Esterházy Pál. (Ism. mester rézmetszete. XVII. sz. 2. fele. 53X40 cm. MNM Tört. Képes. 1180.) 45