Horváth Iván - Kőszeghy Péter: A reneszánsz és a barokk kora (1550–1750) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1986)

A barokk

Zrínyi halála, 1664. nov. 18. (Ism. német mester rézmetszete. XVII. sz. közepe, 53X40 cm. Német nyelvű felirattal. MNM Tört. Képes. 4698.) kettő fölött diadalmaskodik a halál. A halált azonban túléli a hírnév, amelyen Petrarcánál győzedelmeskedik az idő, s az időn az örökkévalóság, az istenség gondolata, Zrínyinél azonban — s ez ismét erős individualizmusának bizonyítéka — a hírnév nemcsak az időn arat diadalt: Nem fél kaszájától, nem sebes szárnyától, Udő rajta elolvad: Az tündöklő hírnév, mely dicsőségre rév, Az mindenkor megmarad, hanem a költő még az istenségben való megdicsőülésnél is följebb helyezi (vö. még a Zrínyiász II. éneke utolsó két strófájának ellentétét is), s verskötetét nem a Feszületre című vallásos ódájával zárja, hanem a gyönyörű és büszke utóhanggal, mely több, mint a horatiusiExegi monumentum puszta visszhangja: Véghöz vittem immár nagy hírű munkámat, Melyet irigy üdő, sem tűz el nem bonthat, Sem az ég haragja, sem vas el nem ronthat. . . íme, itt már teljesen kibontakozik a maga korának vallásos gondolatköréből, s mint a reneszánsz felsőbbséges embere áll előttünk, kit egyetlen vágy hevít . . ., 'annak a drága fának gyümölcsét elérni, kit az emberek dicsőségnek hívnak', amint saját szavaival mondja." 39