Horváth Iván - Kőszeghy Péter: A reneszánsz és a barokk kora (1550–1750) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1986)

A barokk

E rokokó költők - de Mikes is! — félig már a következő korszakhoz tartoznak. Kisfaludy Sándor költészetében Amadé László hatása érezhető, de már Kazinczyék is felismerték Mikesben elődjüket. A deákos költők Gyöngyösi hagyománya ellen küzdöttek, s ebből a harcból, kompromisszummal született meg a rímes-időmértékes verselés, a magyar költészetnek Csokonai óta egyik fő versforma-típusa. Az istenes versek Balassija, a számtalan kiadás révén, és ugyanígy Pázmány, Szenei Molnár: nyelvünkké váltak; öntudatlanul is az ő nyomdokaikon haladva fogalmazunk. A régi magyar irodalom szervesen folytatódott a rákövetkező korszak irodalmában, és erősen hat a maiban is. Zrínyi a nagy kivétel: bár a múlt század óta általánosan tisztelt, felmérhetetlenül nagyhatású alkotó, ő az egyetlen régi klasszikusaink sorában, aki olvasói egy részéből - merész mondattani és verselésbeli újításai miatt — még ma is ellenállást vált ki. Ugyanakkor Kölcsey, Vörösmarty, Arany nem csupán erkölcsi, politikai példát láttak műveiben, de sajátos művészi kihívást, sokoldalú ösztönzőerőt is találtak bennük. Irodalomtörténet A rokokó költők működésével egyidőben kezdődött a magyar irodalomtörténet tudományos feldolgozása is. Bél Mátyás (1684—1749) műve nagyrészt kéziratban maradt. Czvittinger Dávid (1676-1743) elsőként közölte mintegy 300 magyarországi szerző életrajzi és könyvészeti adatait. Munkája még külföldön, latinul jelent meg. Bod Péter (1712-1749) Magyar Athenas című műve az első magyar nyelvű összefoglalás a magyar irodalom történetéről. Bél és Czvittinger munkái még dinasztikus alapon határozták meg a magyar irodalomtörténet tárgyát: a magyar korona országaiban működő írók műveit sorolták ide, függetlenül az írók nemzetiségétől és nyelvétől. Később, a reformkorban születik meg a nemzeti alapú, s még később, a XIX-XX. század fordulóján az esztétikai értékre ügyelő irodalomtörténet, hogy aztán ez is átadja helyét Horváth János relativisztikusabb, történetileg változó tárgyú feldolgozásainak.