Horváth Iván - Kőszeghy Péter: A reneszánsz és a barokk kora (1550–1750) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1986)

A barokk

Nagy, protestáns emlékíróink sorában Kemény János, Erdély fejedelme (16591662) az első. Tatár rabságban, szomorú tárgyilagossággal rajzolta meg a „háborúságos időket" s bennük saját szerepét. írását nem születésén kezdte - mint szokás volt hanem fogantatásán: Nékem pedig magamnak mind fogantatásom s mind születésem háborúságos időkben lőttek volt, mely alkalmatosságok szerént lőtt is hitván életemnek folyása. Mert hogy igazán megírjam, az atyám igen jámbor, tökéletes, de barátságos és víg természetű, nyájas ember vala, s az magyari rossz szokás szerént, mihelt barátit s idegen embereket kaphatott, iten eliddogált vélek, noha mindenkor az borital után betegeskedett. Radnóton is, noha szorulásban voltak, de gyakorban hazaérkezvén, jól megivott barátival nappal s éjszaka, hálván több nemes emberek is húzok népével azon házban; hajnal felé ébredvén az dologhoz, szegény apám nem gondolhatott több embereknek is az házban lételekkel, hanem ők tudták módját dolgoknak szegények, s én akkor fogantattam. Ragadott volt énreám is azon természet, mert az emberséges emberekkel borital közt való mulatságot én is igen szerettem elein, igen is gyakorlottam, járulván az természethez az én időmbéli akkori affélékből való abusus [visszaélés] is; csakhogy bezzeg én is minden sok borital után megkornyadóztam, és ha ma dánom-dánom, holnap valóban bánom-bánom volt. Kemény János öve. (Ezüst, világmintás. Erdély, XVII. sz. MNM Középk. Oszt. Orn. Jank. 421.) 47