Horváth Iván - Kőszeghy Péter: A reneszánsz és a barokk kora (1550–1750) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1986)

A barokk

virult: kurucok, labancok, bujdosók, szegénylegények, nemesek, prédikátorok kéziratban és énekszóban terjedő versek garmadáját szerezték. Ezek némelyikét alig lehet meghatottság nélkül olvasni, de még a legszebbek intellektuális színvonala sem valami magas, és mindenesetre arról tanúskodik mindegyikük, hogy a magyar irodalom ez időtáj t reménytelenül elkanyarodott az európai típusú irodalmaktól. A korszak klaszszikusai, Rákóczi, Mikes, száműzetésben, külföldön alkották műveiket. Rákóczi latinul és franciául írt, Mikesre a francia memoárirodalom volt nagy hatással. Abban, hogy műveik sok mindenben fölötte állnak mindannak, ami ezidőtájt itthon íródott, az idegen kultúrák termékenyítő hatását is látnunk kell. Az ország a szabadságharc leverését követő, viszonylag békés évtizedekben került be újra, elsősorban a bécsi udvaron keresztül, az európai szellemi élet vérkeringésébe. A Habsburgokkal kiegyezett főpapok és főurak óriási jövedelemmel rendelkeztek, s ezt nem sajnálták építkezésekre, külföldi szobrászok, festők, zenészek alkalmazására fordítani. A kialakuló rokokó udvarok hangversenyeknek, színházaknak, operaelőadásoknak, muzeális gyűjteményeknek és könyvtáraknak is otthont adtak. Csak Mária Terézia uralkodása alatt mintegy 200 kastély épült, némelyikük Európa legszebb épületei közé sorolható. Irodalmunkba is külföldi, főképp olasz és német hatások szivárogtak be. Amadé László, de főképp Faludi Ferenc a rokokó szellemében újította meg a magyar költői nyelvet, új versformákat is meghonosítva. A magyar irodalom újra feltámadt nyugatias tájékozódása megnyitotta az utat a felvilágosodás eszméi számára. Két egyházi író A XVII. század első felének két nagy egyházi írója: Szenei Molnár Albert (1574—1634) és Pázmány Péter (1570—1637). Az előbbi a református orthodoxiát képviselte, az utóbbi jezsuitaként, majd esztergomi érseki méltóságra emelkedve még inkább az ellenreformáció vezére lett. Szenei Molnárnak ezúttal nem nevezetes, formahű zsoltárfordításaiból, nem nyelvtanából, szótárából, teológiai munkáiból idézünk. Részletet közlünk a magyar irodalomtörténet első verselemzéséből, mely a zsoltároskönyv előszavában jelent meg: Az régi magyar énekekben pedig avagy tíz vers is egymás után mind egy igében ment ki, ahonnan az históriás énekekben számtalan az sok vala vala vala. Kin az idegen nemzetek, azkik ezt látják, nem győznek rajta eleget nevetni. De hálá Istennek, ez egynéhány esztendőkben az mi emberink is ékesb verseket szoktak írni. Példának okáért egy vers nemének megjobbított módjait írom ide: Az első és közmód ez: Láss hozzám, Ur Isten, kegyelmes szemeiddel, Nyomorúságimban vigasztalj szent lelkeddel, Sok bosszúságimat hogy elszenvedhessem jó lelki békességgel. 31