A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

20. századi magyar művészet magyar írók hagyatékából

20. SZÁZADI MAGYAR MŰVÉSZET MAGYAR ÍRÓK HAGYATÉKÁBÓL Századunk magyar írói és képzőművészei közötti kapcsolatok tárgyi emlékei közül az íróportrékat többé-kevésbé ismeri és számon tartja a szakma és a nagyközönség. Füst Milán képzőművészeti gyűjteményének 1992-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett kiállítása jelezte: különleges esztétikai élményt nyújt, összefüggések feltárására kínál lehetőséget íróink által megszerzett többi műtárgy összegyűjtése és bemutatása is. Varázsuk titka egy sajátos kettősségben rejlik: a műtárgyak egyszerre kapcsolódnak alkotójukhoz és ahhoz a személyhez, aki évekig vagy évtizedekig lakásában őrizte őket; létrehozójuk teremtményei, ám ugyanakkor egy másik alkotó közvetlen környezetének, magánszférájának részei, melyekhez események, történetek fűződnek. Kiállításunk, mely válogatás tizenhét író hagyatékából, egyfajta ízelítő a Nyolcak, az aktivisták, a Szentendrei, illetve az Európai Iskola, továbbá a Gresham-kör néhány jeles művészének alkotásaiból, villanásnyi kep egy-két nagy magányos mestertől, valamint a ma és a közvetlen múlt kortárs festőinek, grafikusainak munkáiból. Csaknem száz esztendőt ível át a müvek tulajdonosainak sora is: a Nyugat első nemzedékéhez tartozó Ady Endrével, Kaffka Margittal, Juhász Gyulával kezdődik, s a legutóbbi évtizedben eltávozott Vas Istvánnal, Ottlik Gézával, Szentkuthy Miklóssal zárul, olyan neveket tartalmazva, mint Kassák Lajos, József Attila, Radnóti Miklós, Déry Tibor, Lengyel József, Illés Endre és Szabó Zoltán. Ady és a század eleji modern magyar képzőművészet kapcsolatát illetően néhány szimbolikus jelentőségű mozzanatot idézünk fel. A Nyolcak törekvéseit „festészeti adyzmusnak" is nevezték. A Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos alkotta csoport 1912. évi kiállításán ismerkedett meg Ady Bartók Bélával, s Tihanyinak a Ma által 1918 októberében rendezett tárlatán Kassákkal. Ady az újságíró és mükritikus Bölöni György révén került személyes kapcsolatba a Nyolcak tagjaival, közöttük az angyalföldi Dráva utcában Bölönivel közös lakást bérelő Tihanyival. Bölöni az utókor nagy örömere nemcsak a megismerkedés történetét örökítette meg, hanem beszámol arról is, hogyan került Tihanyi két festménye Ady birtokába. „Egyszer - olvashatjuk Az igazi Ady című könyvben - egy nagybányai interieur-képét ajándékozta Adynak Tihanyi. Ady viszonzásul Szeretném, ha szeretnének kötetébe ezt az ajánlást írta: »Tihanyi Lajosnak nagyrabecsüléssel és barátsággal Ady Endre«. - Miért írta, hogy nagyrabecsüléssel? mondotta Tihanyi. - Hiszen nem is ismeri a képeimet. - Ha csak ez a baj, mindjárt segítek rajta - szólt Ady. És az ajánláshoz hozzáírta: »A nagyrabecsülés ugyan őszinte, de ha jobban tetszik, ezennel visszavonom. A.E.«" Még érdekesebb, amit Bölöni a másik Tihanyi-kép megszerzéséről s ezzel kapcsolatban a műgyűjtő Ady szokásairól fölidéz: „Később, mikor pár év múlva feleségével, Csinszkával berendezték Veres Pálné utcai lakásukat, Ady amatőrré vált: képet vásárolt Márffy tói és Tihanyitól. A Márffy képét nem fizette meg, akárhányszor kérte tőle Márffy a kép árát. De Tihanyi erőszakosan és könyörtelenül bevasalta Adyn a pénzt. Egy balatoni táj volt ez a kép. Ady boros- és szódásüvegekkel érkezett a képvásárra. A festményt drágálita. Mi hallgattunk, mert nem akartunk beleszólni két barátunk vásárjába. Ady spriccerezett és alkudozott. - Nekem, Adynak csak adhatja olcsóbban! - mondta. - Nem én, még Goethének sem! felelte Tihanyi, és évődött, hogy a festőt jobban meg kell fizetni, mint az írót. - Az író? Mi az? - Ady mérgesen előkapta mellénye zsebéből ceruzavégét, és épp Gauguin Noa-Noa-járól az asztalomon fekvő Renaissance-beli cikkemre felfirkantotta (Tihanyi ugyanis csaknem süket volt): »Ha az írás nem volna több a pingálásnál, nem lettem volna író.«" Bölöni György birtokában több Tihanyi-kép is volt, amelyekhez annak fejében jutott, hogy számtalanszor kifizette a folytonos pénzszűkében lévő barátja lakbérét. A legtöbb kép Bölöni visszaemlékezései szerint visszavándorolt a festőhöz, aki nagyon nehezen tudott csak megválni műveitől. A nagybányai Interieurhöz készült tollrajz-vázlatot azonban ajándékba adta Bölöninek, s bár a rajz 1907-es datálású, rajta a dedikáció 1935-ből való, s így szól: „Bölöni Gyurkának Ady Bandi emlékére Tratello Paris 1935 I". Az ajándékozásra és az Adyra való emlékezésre föltehetően Bölöni Az igazi Ady című könyvének megjelenése alkalmával került sor. Rippi-Rónai dús érzékiségü női aktja, mely a Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti Tárának leltárkönyvében Kis magyar Vénusz alvó helyzetben címmel szerepel, s mely a Veres Pálné utcai Ady Müzeum egyik legvonzóbb látványossága, többek között azt is érzékelteti, hogy képzőművészeink ajándékozás vagy eladás során szívesen utaltak egyik vagy másik íróbarátjuk érdeklődésének, vonzalmainak valamely kitüntetett területére. Az általunk számba vett anyagban Rippl-Rónai Adyt gyönyörködtető pasztelljétől Bernáth Aurélnak a 60 éves Déryt köszöntő - és „használati utasítással" is ellátott - ceruzarajzáig tart az aktábrázolások sora, József Attila, Kassák Lajos, Illés Endre, Szentkuthy Miklós hagyatékából tartalmazva mutatós darabokat. Kaffka Margit még miskolci éveiben Sassy Attila festőművész, majd Fémes Beck Vilmos szobrász gyengéd közelségében került szorosabb kapcsolatba a képzőművészet világával. A magyarországi irodalmi és művészeti forradalom eseményeit és szereplőit regényíróként megörökíteni készülve már Budapesten, föltehetően a Vasárnapi Körben ismerkedett meg Nemes Lampérth Józseffel, s valószínűleg Balázs Béla révén jutott el a festő műtermébe. Balázs, Kaffka sógora Häuser Arnoldhoz és Mannheim Károlyhoz hasonlóan maga is vásárolt Nemes Lampérthtől. Kaffka és férje 1918 őszén két képet vettek: mindkettő az 1917-ben festett kolozsvári sorozatból való, az egyik a híres Vasúti őrház második változata - az első változat 1918 májusában Balázs Bélához került -, a másik egy szép Utcarészlet. Juhász Gyula, aki cikkek sorának tanúsága szerint már újságírói pályája kezdetén a modern magyar képzőművészet ügye mellé állt, s aki 1909-ben Nagyváradon a MIÉNK - Magyar Naturalisták és Impresszionisták Köre - Kernstok, Rippl-Rónai, Márffy és Gulácsy részvételével rendezett híres kiállítás megnyitójának szónoka volt, s a tárlat kapcsán Gulácsyról külön előadást tartott, az 1910-es évek közepétől az irodalom- és művészetpártoló makói ügyvéd, Espersit János gyakori vendégeként tapasztalhatta meg, mennyire ösztönző hatása lehet a műtárgyakkal ékesített otthonnak. Bár ő maga nem vált a szó hagyományos értelmében vett műgyűjtővé, szegedi lakószobájának falára szívesen helyezte el festőbarátai képeit. A Károlyi Lajos emiékenek szentelt K.L. című versét e mindennap látott müvek egyike ihlette. A hozzá került festmények, grafikák legtöbbjének nyoma veszett. Annak a rajznak is csak a reprodukcióját ismerjük, melyet Gulácsy még Váradon Juhászról „mint márkiról" készített. Gergely Sándor, Moholy-Nagy László és Rudnay Gyula a költő hagyatékában fennmaradt egy-egy grafikája művészettörténeti jelentőségű események emiekét őrzi. Juhász Gergely tehetségére már 1916-ban fölfigyelt. A fiatal szobrász 1918 elején megismerkedett Kassákkal és a Ma körével. Ennek köszönhető, hogy első nyilvános szereplésére rögtön Budapesten, a Ma 1918 szeptemberében rendezett csoportkiállításán került sor. Az újságíró Juhász nemcsak e tárlat előkészületeiről és fogadtatásáról számolt be, hanem már 1918 márciusában és júniusában újságcikkben hívta föl a figyelmet Gergely munkásságára. Az 1918-ban Juhásznak ajándékozott