A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Legkedvesebb képem

LEGKEDVESEBB KÉPEM Czóbel Béla: Gros Rouvre / 1926 ANNA MARGIT (1913-1991) Bohóc / 1977 olaj, vászon - 47x31 cm - J.j.l.: Anna M 1977 Gyermekkoromban sokszor gondoltam arra, hogy talán valamikor nem fogok csupasz falak között élni, hanem otthonomban velem lehet egy darabka, szívemhez szóló művészet. Nem volt könnyű mindezt meg is valósítanom. Egyszer alkalmam volt meglátogatni Anna Margitot műtermében. A Bohócba első látásra beleszerettem. Hosszas rábeszélés után részletfizetéssel megvehettem a képet. Most már több mint negyedszázada tanúja minden örömömnek és bánatomnak. Erőt ad, vagy hiúságot gyomlál. Arra tanít, hogy mindig mindent újra lehet kezdeni. Hiányzol Bohóc. Várlak haza. KÁROLYI ALICE BÁLINT ENDRE (1914-1986) Fényben és árnyban /1969 monotípia, papír - 240x300 mm - J.b.l.: Bálint 69. Bálint Endrével Bodri Ferenc művelődéstörténész és Vattay Elemér fotóművész hozott össze, meg a jó sors. A Fényben és árnyban című monotípiát a hetvenes években vettem tőle, a fehér keleti kapu alatt a szabadságnak nekirepülő fehér madarat. A kép lenyűgözött. Bandi mosolygott is rajtam, és megajándékozott egy másik monotípiával, a „keleti kapuval": „Úgy látom, szereti az ívelt vonalakat." Évekkel később - Bandi már nem élt - angol nyelvű verseskönyvem, a Requiem for Sunbird (Rekviem egy mézmadárért) címlapjára a Fényben és árnyban-t választottam illusztrációnak. A kiküldött fotós ámulva fedezte föl, hogy a „madár" egy medve sapkája! Az én madaram! Ez volt Bandi mosolyában, s most ezt küldte utánam odaátról. A címlapon a medve (kérésemre) nem látszik, de a képről, ha közelről nézzük, átszól nekünk a festő mennyei tréfája. GERGELY ÁGNES BÁLINT ENDRE (1914-1986) Halálközeiben / 1972 k. monotípia, papír - 320x290 mm - J.n. A képnek én adtam címet. Bálintot gyerekkora óta gyötörte a halálfélelem. Élete utolsó tíz esztendejében több időt töltött a Korányi Szanatóriumban, mint otthon. Festeni már alig tudott, allergiás volt a festékpárára. Viszont - amikor végre visszatérhetett műtermébe - termérdek kollázst készített egyforma farostlemezekre. A monotípia hozzánk kerülésének története egy születésnaphoz kapcsolódik. Nevezetes alkalmakkor Bandi lakásán összegyűlt a baráti társaság: ezek voltak az úgynevezett „rendezvények". A vendégeket leggyakrabban gazdag teríték és humor: a házigazda és a barátok felolvasásai várták. Amikor Bandi 60. születésnapjának megünneplésére készülődtünk. Bandi felesége, Iri már túlságosan fáradt volt egy ilyen „fogadás" megrendezésére. Ezért megkért, legyek ezúttal én a házigazda. 1974. október 27-én huszonöt-harminc barát gyűlt össze lakásunkon. Bandi, mint minden alkalommal, ezúttal is képpel a hóna alatt érkezett, s azt a ház asszonyának, feleségemnek, Pannikának ajándékozta. A monotípia a halálfélelem jegyében készült. A három alak, a fekete pohár (utolsó pohár), a fekete gyertyatartó és a fekete lófej: egyértelműen a halál jele. A gyertyatartó - még rézből Bálint zsennyei műtermében a tükör előtti párkányukon állt: ez Bandi kedvelt motívuma volt. Úgyszintén a lófej. Bálint Endre egyik leggyászosabb remeke. Ezt a jelet - még másfajta gondok elől menekülve - 1954-ben Sárospatakon séta közben fedezte föl Kis János szíjgyártó mester utcára aggatott cégérén. Gyorsan lerajzolta. A sárospataki mester cégére ezután Bandi gyakran alkalmazott motívuma lett - a kép jelzi, a festő érezte a halál közelségét. ROMÁN JÓZSEF