A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Kassák Óbudán

KASSÁK ÓBUDÁN 1954-1967 Kassák Lajos: Kilátás az ablakból - Óbuda, 1956 Kassák 1954 nyarán költözött Óbudára. Az ekkor még jobbára földszintes házakból álló, nyugodt életvitelű városrészben történt letelepedés két szempontból is visszatérés volt. Visszatérés az 1949 utáni belső emigrációból, abból a szinte teljesnek mondható elszigeteltségből, melyet a művelődéspolitika korabeli irányítói kényszerítették Kassákra, s melynek helyszíne a közeli, ám a kulturális élet színtereitől mégis nagyon távolinak számító Békásmegyer volt, a hegyek lábánál fekvő ófalu egyik családi háza. Innen, mint írta, a „remeteséget" és „magányosságot" immár elviselhetetlennek érezve s ugyanakkor a viszonyok enyhülését megtapasztalva költözött lakáscserével a Bécsi út 98. szám alatti bérházba. Visszatérés volt az Óbudán történt letelepedés azért is, mert az új környezet gyermekkorának világára emlékeztette: a folyóvíz közelsége, a bérházban lakó gyermeksereg, a szomszéd kisemberek, az óbudai temető felé tartó halottas menetek, a halottak napján virágcsokrokkal, koszorúkkal szeretteik nyugvóhelyéhez villamosozó hozzátartozók a szülőváros, Érsekújvár fél évszázaddal ezelőtti életét, emlékek sokaságát idézték fel. Hogy az Óbudára költözés fordulat volt életében, arról mindenek előtt az 1955 márciusától vezetett napló, a Szénaboglya tanúskodik. Ennek óbudai vonatkozású részleteiből tudjuk: Kassák hamar kialakította az új környezetnek megfelelő életvitelt. Napközben gyakran és szívesen nézte emeleti lakásuk ablakából kihajolva az utcán zajló eseményeket, mint írta: „bámulta a világot". Munkaasztalához is úgy ült oda, hogy kilátott az utcára. Naponta néha többször is lejött lakásukból, és hosszabb, rövidebb sétára indult. Ha Bandi nevű kutyáját is magával vitte, akkor többnyire a közeli dombokon, vagy a Hármashatárhegy oldalán bolyongott. Ha társaságra vágyott, akkor a Malomtó presszót kereste fel, ahol írókkal, művészekkel, tisztelőkkel találkozhatott, vagy tőlük távolabb asztalhoz ülve verset írhatott. Ismét hódolt régi szenvedélyének: kijárt a Dunához, „horgászni a hidak alá", vagy csak megnézni, „vannak-e kint horgászok". Rájuk gondolva a meleg szobából, jó könyv mellől is útnak indult, mit sem törődve ködös idővel, decemberi széllel. Mindennapi élmény volt számára a gyermekekkel való találkozás. Ma már szinte hihetetlennek tűnik: a húsz lakásos bérházban negyvenhat kisgyerek élt s rajtuk kívül még jónéhány kamaszfiú és kamaszlány. A szépség, az erő és egészség, a remény megtestesítőivé váltak Kassák számára; saját gyermekkorának emlékeit idézték föl benne s ugyanakkor a gyermektelenség miatti hiány érzését is. Óbudai lakosként kezdett ismét társasági életet élni. Vendégségbe járt, és vendégeket fogadott. A Bécsi úti lakás első látogatói a Szénaboglyában olvasható följegyzések tanúsága