A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

20. századi magyar alternatív műhelyiskolák

volt. A modellrajz és egyéb feladatok megoldásakor jelentkező aktuális vizuális problémákat múzeumlátogatások során a nagy mesterek vásznain eredetiben tanulmányozták. Az OMIKE dinamikusan fejlődött; 1922-ben önálló helyet kapott az Akácfa utcában, ahol a képzést negyvenkét növendék kezdhette meg. Külön grafikai iskola nyílt hét hallgatóval és szaktanfolyam jellege miatt a Szabadiskolától elkülönülve a kőfaragóműhely Gárdos Aladár irányításával. Anyagi hátteret ehhez „amerikai pénz" (valószínűleg a Joint) és a báró Hatvany-család adománya teremtett. A 42 növendékből 16-ot felvettek a Képzőművészeti Főiskolára. A főiskoláról Lyka Károly és Réti István a Kálmán- és Hatvany-féle díjak bíráló bizottságában már megismerhetett OMIKÉ-s diákokat; 1922-ben például ketten is a tíz legjobb közé kerültek (Pollatschek Lilly és Weil Erzsébet), egyikük (Istókovics Kálmán) pedig dicséretben részesült. Vajda Lajos az OMIKE egyetlen igazán kiemelkedő művésze lett. 1924 októberében a Műbarátok Köre megszüntette a Képzőművészeti Szabadiskolát. Fő okként az eredményes főiskolai felvételiket említették és azt, hogy a tanfolyamokon sokan szembenéztek tehetségük korlátaival, s az egzisztenciális kényszernek engedelmeskedve iparosnak álltak. A Képzőművészeti Szabadiskola megszűnte után, mivel önálló grafikusképzés addig is volt, fennakadás nélkül folyt tovább az oktatás. Az iskola másik profilja az iparművészeti képzés lett, amelynek célja a zsidó hitélet tárgyainak megújítása volt. A kínálat folyamatosan bővült: 1926-tól lakberendezést, 1928-tól textil- és ruhatervezést, majd könyvkötészetet, 1930-tól üvegfestést és plakett-tervezést lehetett szakirányként választani, végül az iskolát nevében is iparművészeti műhelyiskolaként, illetve reklámgrafikai és művészeti intézményként hirdették. A grafikusoknál a tipográfia mellett fontos helyet kapott az ekkor lendületesen fejlődő kereskedelmi grafika és művészi grafika, főként a rézkarc. A képzőművészeti oktatás alapeleme, a modellrajz 1926-tól tért vissza a „tanrendbe", amikor kiegészítésként esti tanfolyam kezdődött Perlrott-Csaba Vilmos vezetésével. Az OMIKE művészakciója 1939-ben indult; ennek keretében a háború alatt rendszeresen szerveztek koncerteket, színielőadásokat, kiállításokat, előadássorozatokat, estélyeket és matinékat a művészek és családjaik támogatására, valamint az öntudat megmaradását segítő kultúra folyamatosságának megőrzéséért. Gallé Tibor festőiskolája Gallé Tibor elsősorban a művészeti főiskolára felvételiző fiatalokat készített elő, másodsorban azokat a jelentkezőket várta, akik rajongásból vagy elhivatottságból művészek akartak lenni. A szabadiskolát a mester 1934-től 1944-ig működtette a VI. kerületi Bulyovszky utcai műteremlakásában, de már ezt megelőzően is, az 1920-as években foglakozott magántanítványokkal. Az iskola sikerét jelezte az egyre növekvő hallgatói létszám és a főiskolára felvett tanítványok nagy aránya. Az iskola demokratikus működését mutatja, hogy a gazdagabb nemesi vagy zsidó származásúak magasabb tandíjhozzájárulást fizettek, s így alakom nyílt sok tehetséges munkásfiatal felkarolására. A többi szabadiskolához hasonló szakosztályok működtek itt is: alakrajz, szobrászat, plakát- és reklámtervezés, porcelánfestés, divat- és jelmeztervezés, művészettörténet. A Gallé-iskolához való tartozás különlegességét a kortárs művészek, kritikusok és művészettörténészek vezetésével megszervezett tárlatlátogatások, a neves előadóművészek közreműködésével rendezett zenei estek, Gallé baráti köréből Rudnay Gyulával, Aba Nóvák Vilmossal és Szőnyi Istvánnal való személyes találkozások és beszélgetések, a házi szakkönyvtár használata biztosította. A szabadiskola oktatási programjának egyik különlegessége, hogy Gallé Tibor a vidékiek számára kidolgozott - külföldi mintára - egy levelezős korrektúra rendszert. Ennek alapján a távoktatásban résztvevők postai úton küldhették fel a rajzaikat, s ezeket a vezetőtanár írásos szakvéleményével kapták vissza egy héten belül. Gallé Tibor évente átlagosan 10 főből álló tanári gárdával reggel 9-től este 9-ig oktatott iskolájában. A mester élményszerűen tudta beoltani a művészet szeretetét tanítványaiba. Csabai-Ékes Lajos L'Art és Ékes elnevezésű festő- és iparművészeti iskolája (1913-1940) A műhely először a Margit híd pesti hídfőjénél álló Palatinusházak egyik tömbjében, a Katona József utca 41-ben, majd a Váci út 16. szám alatt működött. Az alapító Csabai-Ékes Lajos fivére volt. 1918-1920-ig együtt dolgoztak és tanítottak, majd a fivér Párizsba távozásakor Csabai-Ékes belekezdett önálló oktatói programjának megvalósításába. Legalább negyven tárgy oktatásával foglakozott, több mint két évtizedig teljesen egyedül. Az iskolában délutáni tanfolyam keretén belül folyt a képzés kezdő és haladó szinten, külön választva a képzőművészeti és az iparművészeti érdeklődésű jelentkezőket. Csabai-Ékes az iparművészeti tanfolyamon dekoratív festészetet, grafikát, plakáttervezést, illusztrálást, porcelánfestést és kisplasztikát oktatott. A képzőművészeti tanfolyamra jelentkezők akt-, fej- és csendéletrajzolást, komponálást, illusztrálást tanulhattak. Az iskola programjának gazdagsága bizonyítja Csabai-Ékes egyedülállóan széles körű oktatási repertoárját. Szemléletén kezdettől fogva mindaddig, amíg tanítani engedték, nem változtatott. Tanári munkásságának eredményességét néhány egykori tanítványa későbbi életműve, sikere és hírneve mindennél jobban bizonyítja. Jaschik Álmos magániskolája (1920-1950) Jaschik Álmost a művészeti nevelés kérdései főiskolás korától foglalkoztatták, e tárgyban rendszeresen jelentette meg tanulmányait. Budapesten működő magániskolájában célja a mindenkiben ott lappangó kreativitás kibontakoztatása volt. Nem festőművészeket, hanem a vizuális kultúra múltjában és jelenében tájékozott embereket kívánt nevelni. Az iskola fő profilja a kereskedelmi és reklámgrafika volt. Az oktatás műhely jellegű volt. A növendékek nagy munkaasztalok mellett, néhány fős csoportokban közösen dolgoztak. Az iskolában rövid ideig színház- és díszlettörténeti előadásokat tartott Németh Antal. Jaschik mellett csak felesége, Müller Mária és Benedek Katalin vezetett kurzusokat. A tanítás bázisát a rajzolás gyakorlati tárgyai alkották. Jaschik nagy súlyt fektetett arra, hogy a feladatok gyakorlatiasak, változatosak és érdekesek legyenek. Az egyes tárgyakon belül a növendéknek kötött számú feladatot kellett végrehajtania. Mikor a növendék egy adott tárgy valamennyi feladatrajzát teljesítette, egy szinttel feljebb lépve megkezdhette a tárgy bonyolultabb feladatsorának kidolgozását. A rajzolás mindig tárgymodell, élőmodell vagy mintalap után folyt. A különféle témákat eltérő és mind bonyolultabb grafikai technikákkal kellett kivitelezni. Agyakorlati kurzusokat rendszeres elméleti, művészettörténeti előadások egészítették ki. Nyaranta a növendékek tanárukkal közös vidéki tanulmányutakra mentek. A Jaschik-iskola főbb tantárgyai a következők voltak: betűrajz, szövegtervezés, írástörténet, alakrajz, mimika, tárgyrajz, távlati rajz, szalagplasztika, redőplasztika, természeti forma, ornamentika. Bortnyik Sándor magániskolája, a Műhely (1928-1938) Bortnyik Sándor a Bauhaus szellemében komplex programot dolgozott ki. A festészet, a plasztika, az építészet, a színházművészet és az alkalmazott grafika oktatását azonos elvek szerint szerette volna megvalósítani, összekapcsolva az általános művészeti ismereteket, a modern elméleti képzést és a gyakorlati oktatást. Tanároknak a vele azonos felfogású építész, művészettörténész, keramikus, nyomdász, reklámpszichológus és kritikus barátait hívta meg: Cziner Alice-t, Hevesy Ivánt, Korvin Lászlót, Kovács Kálmánt, Ligeti Pált, Lonkay Antalt, Mezey Ödönt, Molnár Farkast. 1928-tól 1929-ig a Damjanich utca 23. szám alatt működött az iskola, egy ott készült sajtótudósítás festészet, grafika, kerámia és építészet oktatásáról számolt be. 1929-től a művész Nagymező utcai műteremlakásában folytatódott az oktatás; valószínűleg ekkor szűkült a program véglegesen a reklámgrafikára, amit Bortnyik egyedül oktatott. Forma-, tér- és kompozíciótan készítette elő a növendékeket a gyakorlati munkára. Csendélet-beállítás és aktrajz is szerepelt a programban. A szabadkézi rajz fejlesztése mellett Bortnyik fontos szerepet szánt a mechanikus grafikai eszközöknek, körzőnek, vonalzónak, festékszóró pisztolynak és a montázsnak is. Bortnyik Wilhelm Ostwald színelméletére