Csaplár Ferenc szerk.: Kassák Lajos / Érsekújvár (Kassák Múzeum, 1992)

Levelek

[A CSEMADOK ÉRSEKÚJVÁRI CSOPORTJA - KASSÁK LAJOSNAK] Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete Helyi csoport Kassák Lajos elvtársnak Budapest III. Bécsi út 98. Kedves Kultúrtárs ! Érsekújvár 1964. július. 2. Badin Győző megbízottunk eljuttatta hozzánk III. 8.-i b. levelét, mely úgy nálunk, mint a magyar Kultúregyesületek pozsonyi központjában nagy örö­met okozott. Szeretettel hívjuk meg tehát ezúton is Újvárba egyesületünkben egy népi előadás megtartására. Eddig csupán azért nem írtunk, mert az őszi programunkat csak most állí­tottuk össze. Eszerint Honismereti körünk szeptember végén kezdi meg előadásait, és úgy gondoltuk, hogy ezen előadássorozatban az Önök fellé­pésevolna az első. A pontos idő kiválasztását Önre bízzuk. Az pedig lehet egyik szeptember végi vagy október eleji bármely hétfői nap, amikor Önök legjobban tudják idejüket beosztani. (Ugyanis nálunk a kultúrrendezéseknél a hétfői nap már tradicionális, és így szokta meg a közönség.) A programot illetőleg az előadásnak a tárgyát is Önre bízzuk, mégis hisz­szük, hogy pl. az Egy ember élete c. munkája újvári vonakozásai nagy érdek­lődést keltenének, de ez nem feltétel. K. Neje közreműködését nagyon szívesen vesszük, aki verseivel kiegészí­tené a programot. Mi esetleg még kibővíthetnénk dalárda fellépésével és magyartánc betéttel. Az előadás időtartama ca 1-114 óra lehet. Az esetleges továbbiakat majd egy későbbi levelünkben fogjuk közölni. Várjuk arra vonatkozó b. válaszát, hogy mely hétfői nap volna Önöknek a legalkalmasabb, hogy az előadásra megtehessük előkészületünket. Bízunk a találkozás sikerében ! Újvár szeretettel várja Önöket ! Kulturális üdvözlettel Szency A. György h. cs. elnöke h. P. s. Úgy lehet, hogy esetleg más szlovenszkói magyar város is meg fogja hívni Önöket, ha értesülnekterveinkről. 54

Next

/
Oldalképek
Tartalom