Csaplár Ferenc, Gergely Mariann, György Péter, Pataki Gábor szerk.: Kassák. A Magyar Nemzeti Galéria és a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékkiállítása (1987)
Perneczky Géza: A boldog sziget
tán híressé vált mondata - „Egy versenyautó szebb,mint a szamothrakei Niké...' 1 - már jelzi, hogy a művész megszűnt a múlt (és ami majdnem ugyanaz: a klasszicizáló ízlés) engedelmes gyermeke lenni. Az istenek nem a történelemkönyvek lapjain vagy a múzeumok termeiben találhatók, hanem az utcai forgalomban. A tökéletes kor és a legmagasabb rendű szépség sem a múlt vagy a jövő ködfelhőiben lakozik,hanem bennünk,mert mi vagyunk a legjobbak és a legtökéletesebbek. „Tegnap meghalt az idő és a tér" - írja Marinetti „Mióta az örök és a mindenütt jelenlévő sebességet megteremtettük,azóta az Abszulutumban élünk..." Tér és idő nélkül, múlt és jövő nélkül,vagyis a jelenben,az állandó és mindenüvé kiterjedő mozgásban,az ideális világban. Ha Kassák képarchitektúra-kiáltványa kapcsán azt állapítottuk meg,hogy az az utópiának olyan formája,amely a jövőt a jelenbe, az éppen kínálkozó művészi megoldásba helyezi,akkor Marinetti sorai arra indíthatnak, hogy fölismerjük: - az avantgarde kiáltványok idealisták,de az ideálisát a jelenbe,az éppen kínálkozó valóságosba helyezik át,amikor a jelent abszolutizálják,a tér és az idő dimenziói fölé emelik és szinte vallásos tisztelet tárgyává emelik. A szinte szándékos archaizálással világgá kiáltott ,,van!",az ,,itt és most" ünnepélyes átlényegesítése és megszentelése természetesen rafinált technikai fogások alkalmazását kívánta.A futuristáknál az Abszolutumként tisztelt sebesség,vagyis az időt és teret összemosó szinkron-ábrázolás „föltalálása",illetve alkalmazása volt ez a varázsfogás.Az egymásba vetített pillanatfelvételek és az egyetlen képsíkon összehozott égtájak és panorámák valóban az „egyetemes",a „mindenütt jelenvaló" és „mindent észlelő" Abszolutum képzetét kelthették. A tárgyak az erővonalaik révén a határtalan felé törekednek, állították a futurista festők,és ezt a törekvést „fizikai transzcendenciának" nevezték.,,A zajongó és illatozó színek forrongása és örvénylése a művészt csaknem delíriumba űzik..." - olvashatjuk Carra 1913-as manifesztumában. A művészi „én" kozmikus méretűvé tágul,miközben a mű,a megteremtett kozmosz a szokványos táblakép-formátum keretei között marad. Az ideális világ itt van,jelen van,de csak szigetnyi.vagy még annál is kisebb,csak modell... Az ellentmondás nyilvánvaló, s a futuristák nem is fejleszthették tanaikat igazi nagy stílussá. Megmaradtak a zseniális provokáció és a rögtönzött bravúrok szintjén. Filozófiai jelentőségű eredményük csak egy volt,a szinkron-ábrázolás módszere, mert ebben implicit a tér és idő feloldásának a filozófiai (vagy esztétikai) igénye jelent meg. Malév ics volt az a művész, aki a fu turizmus naiv ideal izm usából m etafiz i kus rendszert teremtett. Néhány korai fogalmazvány után az 1921-22-ben írt Szuprematizmus - a tárgynélküli világ című tanulmányában dolgozta ki legteljesebben azt az elméletet,amely megszünteti a kozmosz-modell ellentétet.Malevics lemond a tárgyi világról (képletesen szólva a futuristák versenyautójáról) és ezzel a mérhető dimenziókról is. A tárgy nélküli világban csak egyetlen tárgy marad - a kép,a szuprematista kompozíció. Az őt körülvevő evilági tér jelentéktelenné zsugorodik,és minden minősítését elveszti. A szuprematista kép pedig abszolúttá növekszik, kinyilatkoztatássá, kozmikus tervvé tágul. A tárgyak és a dolgok nem érnek fel hozzá, mert tisztátalanok, illuzionisztikusak. A tiszta és konkrét szuprematizmus, 47
