Csaplár Ferenc, Gergely Mariann, György Péter, Pataki Gábor szerk.: Kassák. A Magyar Nemzeti Galéria és a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékkiállítása (1987)

Andrási Gábor: Látvány és konstrukció. Kassák Lajos festészete 1950-1967 között

hatvanas évek munkáival kapcsolatban az a felfogás,mely szerint e periódus „...Kassák visszatérése egykori énjéhez",

s mely szerint ez idő tájt,,... ismét feltámad benne a konstruktivista".

1

5 Kétségtelen, hogy Kassák maga nem tudott,vagy nem akart tudomást venni arról, hogy öregkori festészete nem egykori konstruktivizmusának „leszármazottja".Sőt: erőnek erejével igyekezett áthidalni a húszas és a hatvanas évekbeli művészete között tátongó esztétikai és stiláris szakadékot.Életműve töretlenségét és egyenesvonalúságát hangsúlyozta önreflexióiban és nyilatkozataiban: „Nem tértem le az absztrakt vonalról, de itt [ti. Békásmegyeren - A.G.] lavírozott tussal néhány nagyobb mérető tájképet is csináltam. (...) Szeretni akkor is absztraktjaimat szerettem igazán." „Azaz új,amit1921-ben hoztam, máig betetőződött."

1

6 Idős korában elért absztrakt-festői sikerei - melyek, mint láttuk,elsősorban korai képarchitektúráinak szóltak-, külföldi elismertetése nyomán immár jelentéktelen közjátéknak látta (valójában öregkori festészetét is megalapozó) békásmegyeri munkálkodását. Igyekezett megfelelni saját mítoszának,a hajlíthatatlan,munkáját kitérők nélkül, egyetlen fejlődésív mentén végző és beteljesítő konstruktivista mester képének. Ennek érdekében - ha tehette - közös tárlaton szerepeltette korai és legújabb alkotásait,

1

7 és szívósan ragaszkodott a képarchitektúra terminusához, mint egész „konstruktív" ouvre-jére egyedül jellemző kategóriához. A múlt és a jelen közé áhított egyenlőségjel nosztalgikus tendenciákat szabadított el művészetében: régi műveit vette ismét kézbe; újrafestett és parafrazált; szerigráfia-sorozatokban tette közzé korai képarchitektúráit (Kassák-Vasarely-mappa, Párizs,1961; 10 eredeti linóleummetszet a húszas évekből, Basel, 1965), és ezzel gyakorlattá váltak a „kettős datálású" munkák (Önarckép-kollázs, 1923-64), melyek így szimbolikus módon mintegy „kiiktatták" a kezdet és a „szintézis" között kérlelhetetlenül elmúlt éveket. Rendíthetetlenül hitt életműve egységességében: „...saját műveimen is látom,hogy a konstruktív szemlélet és formarendszer nem kallódott el az esztétizmusban és pszichologizmusban, mint az új irányzatok annyi émelygős és személyes változata."

1

8Az idézetből kitűnik: Kassák nem érzékelte öregkori műveinek szubjektív-lírai töltését,és álláspontja a hatvanas évekre megmerevedett; a korai konstruktivizmus expresszionizmus- és szürrealizmus-kritikájára emlékeztető platformról bírálta az „elmozdult" művészeti horizonton felbukkanó új törekvéseket. Kassák festészete kétségkívül „olyan jelenség,ami eddig egyszer volt. Kassák olyasmit csinált,amit senki sem csinált Magyarországon."

1

9 Mégis utólag tanítványokat verbuvált neki a monográfusi buzgalom: „...a hatvanas évek derekán a Képzőművészeti Főiskoláról kikerülő akkori fiatalok a megváltozott szellemi légkörben éppen őt fogják felkeresni, hozzá igazodnak majd művészetükkel."

2

0 (Kiemelés tőlem - A. G.) Valójában a képzőművész Kassáknak formai és stiláris szempontból nem volt és nem is lehetett követője.

2

1 Nem tették lehetővé a művészettörténeti körülmények,hiszen az idézetben szereplő „akkori fiatalok" (a magyar avantgarde negyedik nemzedéke) művészeti orientációja merőben más irányú volt: „nonfigurativitásuk" kezdetben az Ecole de Paris, a Bazaine-kör természetrejtő 116