Csaplár Ferenc, Gergely Mariann, György Péter, Pataki Gábor szerk.: Kassák. A Magyar Nemzeti Galéria és a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékkiállítása (1987)

Korner Éva: Adalékok a magyar képzőművészeti avantgarde történetéhez a két világháború között. Kassák Lajos helye a magyar avantgarde tendenciákon belül

KORNER ÉVA ADALÉKOK A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI AVANTGARDE TÖRTÉNETÉHEZ A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT* KASSÁK LAJOS HELYE A MAGYAR AVANTGARDE TENDENCIÁKON BELÜL Annak a témának a feldolgozásához, hogy mi volt az avantgarde szerepe és hogyan alakult ez Magyarországon a két világháború közo'tt,néhány szakaszát illetően bőséges dokumentáció áll rendelkezésre, máskor viszont szinte csak a negatív lenyomatok tapinthatók ki,

s ilyenkor a történetírás lehetősége is korlátozottabb. Minél inkább visszaszorított egy művészeti mozgalom,annál több akadályba ütközik az, hogy a céljának, programjának megfelelő adekvát kifejezési formát megtalálja.

S ha a teljesebben kibontakozó korszakokban a műtörténészi munka súlypontja az esztétikai értékelésen van,ezekben a visszaszorított periódusokban sokszor meg kell elégedni az események nyomon követésével. A tízes években megerősödött és a politikai forradalommal együtt rövid ideig diadalra és uralkodó pozícióra jutott avantgarde jellegű modern magyar művészet további sorsát nagyrészt emigrációba vonult csoportjai képviselőinek munkásságán kísérhetjük tovább. Ez a leginkább kézenfekvő lehetőség, miután az emigráció viszonylagos alkotói szabadságot biztosított,tehát fontos művek megszületésére nyújtott lehetőséget. De ennek a történészi kiindulásnak még egy,tudománytörténeti oka is van. Hosszú feledés után alig több,mint egy évtizede kezdjük felfedezni azokat az irányzatokat,egyéni és csoportos utakat,amelyeket az avantgarde fogalommal jelölünk,és természetes,hogy elsősorban a legpregnánsabb,legkönnyebben hozzáférhető megnyilvánulásaik - így a MA köre - felé fordult a figyelem. De bár jó néhány tanulmány látott napvilágot ebből a tárgykörből, még ezeknek sem sikerült mind a mai napig a 20.századi magyar művészet összképéről kialakult uralkodó szemléletet megdönteni. Sajnálatos körülmény ugyanis,hogy a modern,vagyis a 19-20.századi magyar művészettel foglalkozó legjelentősebb összefoglaló művek,amelyek a közvéleményt formálták, és amelyeken a fiatalabb műtörténész generációk nevelkedtek,a tízes és húszas évek avantgarde irányzatait és művészeit figyelmen kívül hagyták. Fülep Lajos tekintélyekre fittyet hányó, bátor kérdésfeltevéseivel iránymutató Magyar müvészet-e 1923-ban jelent meg,tehát olyan évben,amelyben már jócskán zajlott az avantgarde története. Akönyv alapjául szolgáló előadások azonban 1916-ban hangzottak el,és a szecesszió nagy mestereivel zárták a történetet. Ettől a körülménytől eltekintve is tudjuk azonban, hogy Fülep Lajos nem tartotta a Nyolcakat és^az aktivistákat korszakos szerepet betöltő művészeknek. A következő nagy hatású és sok tekintetben Fülepen nevelkedett mű.Genthon István könyve, Az új magyar festőművészet története, 1935-ben jelent meg.Közben a húszas években lezajlott a harc az ún.izmusok és a természetelvűség között,az utóbbi látványos győzelmével. Genthon könyve, kitűnő rész-elemzései mellett a győztes „Nagybánya hagyomány" művelőinek szemszögéből rajzolta meg a magyar művészet összképét. Ezekkel a művekkel nem tudja felvenni a versenyt Kállai Ernő Új magyar piktúra ja, amely 1926-ban a haladó szellemű Amicus Kiadónál jelent meg, mert bár ő a két előző kötetből hiányzó művészeknek és eseményeknek megfelelő szerepet juttatott, kötete megírásakor nem abban látta feladatát, hogy ezeket a magyar művészet egészének képében elhelyezze,hanem főleg a hibákra hívta fel a figyelmet.Őt egy szempont vezérelte: az 9