Andrási Gábor szerk.: „... fejünkből töröljük ki a regulákat" Kassák Lajos az író, képzőművész, szerkesztő és közszereplő (PIM-Kassák Alapítvány, 2010)
K. Horváth Zsolt: A munkáskalokagathia pillanata
Bizalom és tapasztalat: Justus Pál lírája Justus az Egyiittben, majd a Munkában kifejtett sokszínű aktivitása - a beszámolók írásától a tanulmányokon át egyes elméleti szövegek fordításáig - azonban nem ment lírai hevületének rovására; csak éppen a folyóiratban ritkábban publikálta annak eredményeit. A Munka-körben és környékén összpontosuló baloldali-avantgardista szubkultúra Justus Pál férfiúi megjelenésének kisugárzását, intellektuális erejét és pontosságát, valamint a költői teljesítményét egyaránt értékelte; nem véletlen nevezte őt Vas István a Munka „reprezentatív" költőjének (aki avantgardista létére még a verstannal is tisztában van!) és Kassák „kedvenc tanítványának". Másokat pedig a kortársait messze meghaladó elméleti felkészültsége, fellépése, érveléstechnikája nyűgözött le. 1925-ben közzétett első kötete ugyan visszhangtalan maradt, ám az öt évre rá publikált Az utak éneke élénk kritikai reakciókat váltott ki. Mint minden Kassák köpönyegéből kibújt fiatal költőnek, a kritika szemében neki is meg kellett küzdenie az epigon jelzővel - ha jogos, ha jogtalan volt is e feltevés. Érdekes módon az immáron a Nyugatnak író, egykori avantgardista Fenyő László rója fel hangsúlyos módon az epigonizmus kérdését, mondván, az ifjú poéta mindösszesen az „új költészet" egyik ágense, ám poétikája mögött nem sejlik fel a személyesség, a sajátszerűség; nehezen lehetne finomabban mondani, hogy pusztán egy újabb „kis Kassákot" lát Justus alakjában. „Meg kell említenem - zárja kritikáját Fenyő -, hogy a füzetben két oly verset is találtam, és pedig a legújabbak közül, amelyek mindazonáltal indokolttá teszik, hogy az epigon cím és jelleget egyelőre várakozási állományba helyezzük: A csillagok ellen és főképp A távozó után, mely utóbbiban kollektív általánosságok, iskolás »új költészet« helyett mindössze személyes élményt ad a költő. Személyes élményt, Justus Pál!". 4 1 41. Fenyő László: Az utak éneke. Justus Pál versei, Nyugat, XXIII. évf. (1930) 23. sz. (Az én kiemelésem.)
