Maróti István szerk.: Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Amennyire lehet, nem ölünk - GÖRGEY GÁBOR: Amennyire lehet, nem ölünk

erőszakot alkalmazna. Még Vas István verseit is személyes párbeszéddé bont­ja, ami Vas esetében azért olyan meggyőző, mivel lírájának egyik jellegzetessé­ge a vitatkozó dialógus önmagával és a világgal. így alakított e versekből a ren­dező egy színpadszerűen költői társalgást. Somlyó kantátájából meglepően iz­galmas drámát, holott magam azt hittem volna, ennek a műnek csak a költői­sége erős. Devecseri poémájából pedig az emberiség egyetemes passió játékát. * És a színészek? Ők is megtalálták a műfajt: versmondók maradtak, amennyi­re a szöveg organizmusa kívánta -, de színészekként érvényesítették a versből kinyíló drámát. Madaras József új képességeit mutatta: ismertem visszafojtott indulatainak drámai erejét, szerettem vulkán-kitöréseit - de megrendítő riadt­ságát, bensőséges líráját most fedeztem fel. Gordon Zsuzsa azon kevesek közé tartozik, akinek ritkaszép hangzású orgánumot adott a természet, de nem gyö­nyörködik sötét tónusú hangjában, hanem funkcionálisan használja: nem zeng, hanem kifejez, nem bűvöl, hanem érti és megérteti, amit mond. Csernus Mariann a felháborodás kemény drámaiságát ötvözi a líra lágyabb hangjaival: versmondása tiszta és világos, mindig megtalálja gondolat és forma közös üte­mét. Dőry Virág egy felfokozott drámai pillanatot világít át tragikus izzással. Bozóky István tűnődő rezignációja a Bírák könyvének izgatott pátoszában kü­lönös erőt kapott. Verdes Tamás erénye, hogy valami lefegyverző őszinteség árad mondataiból: óvnia kell e ritka színészi adományt. Somhegyi György is egyre inkább felhívja magára a figyelmet, különösen a Római rablás-han tet­szett, szinte társalgó és mégis megemelt versbeszédével. Es a többiek? A kar, Thirring Viola és Csikós Sándor vezetésével, Jeney Zol­tán érdekesen szűkszavú zenéje, Gál Eva artisztikus koreográfiája, Rajkai György modern egyszerűségű díszletei, Meluzsin Mária mondanivalóra kompo­nált jelmezei - mindezek együtt teremtették meg egy szokatlan vállalkozás si­kerét. (Elet és Irodalom, 1970. november 28.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom