Maróti István szerk.: Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Az Olümposz bűvöletében - DEVECSERI GÁBOR: Levél Vas Istvánhoz

Mint ahogyan Karinthy Frigyes úgynevezett prózaversei mennél izgatottabbak, annál inkább a hexametert közelítik meg. S a leglényegesebb sorok torkollnak bennük a teljesen szabályos, adott és várt zengésű hexameterbe. S mint ahogyan a magyar költészet egyik legszebb verse, Babits Mint különös hírmondó-ja is ilyenféleképp hexametroid. S ha ezeket valaki valamely más nyelvre szabályos hexameterben, vagy más meghatározott egyenló' sorú képletben fordítaná, azt hiszem, meghamisítaná. Mint ahogyan meghamisítaná Illyés ódáját Egy hivatalba lépő afgán miniszterhez, vagy a Te Tizenöt év-edet az a német fordító, aki a Hölderlin-megalkotta, az alkaioszi strófát a német nyelv lehetőségei szerint leginkább tükröző szabályos szakaszokban fordítaná. De úgy vélem, az a német fordító is eleve hamisító feladatra jelölné magát, aki Berzsenyi alkaioszi verseit nem abban, vagy József Attila Névnapi köszöntődét nem az aszklépiadészit gyémántszigorúsággal tükröző hölderlini szakaszban akarná átültetni! S aki az antik költeményekkel nem ezt tenné. Ügy gondolom, a költők verseinek formája egy-egy megadott képlethez való szigorú hűségében vagy a megadott formával folytatott jelentős játékban a fordító számára egyaránt és szükségszerűen figyelemre méltó. Saját, önmaga teremtette formájához ugyanis minden költemény nyilvánvalóan hű. A laza képletű vers is, amely ama lazaságában válik szoborrá - ha értéke, vagy e lazaság különös zeneisége, vagy (legtöbbször) mind a kettő azzá teszi. De ha valamely költemény megadott, kialakult formában keletkezett, vagy alkotója egy ilyen megadott és kialakult formán belül teremti meg a maga külön formáját - ami az előbbi példánál sokkal gyakoribb -, azt is örömmel kell tudomásul vennem. S a fordítónak - nagyon is úgy érzem - meg kell őriznie azt az alapképletet, amelynek keret-szabályait a sornak egy-egy antik költőhöz fűződő változatai soha meg nem törték, hanem egymástól szétágazva, azon belül, más-más módon szigorították. S ha az eredeti költő nem azt teszi, hogy élettel tölt meg, vagy tovább alakít valamely mintaformát, hanem még csak kialakítani, még csak átzsákmányolni igyekszik hazája költészetébe azt a megadott formát, és kezdeti küzdelmének sajátos bája külön megható? Ha sok nyelven nem is, de magyarul igazán van mód ennek érzékeltetésére. Vagy jól tettem volna, ha a 16. századi Baïf kedvesen kérkedő versét, mely a francia hexameter megteremtéséről szól, szabályos hexameterben fordítom? S nem próbálom metrum tekintetében olyannak mutatni (éppen hosszúság és hangsúly helyenkénti összekeverésével, vagyis érzésem szerint helyenkénti pró-