Maróti István szerk.: Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Az Olümposz bűvöletében - HEGEDŰS GÉZA: Az Olümposz bűvöletében

fajta - és a költő egyéniségéhez jobban illő - világnézet alaphitvallás került: a való világ tántoríthatatlan szeretete, az otthonérzés a mi világunkban, idegenség minden dekadenciától. Devecseri mindig játékos, mindig könnyed, nála az antik formák meg a szonettek is dallamosakká, dalszerűekké válnak, s igazán nem kell hegyezett füllel vagy kopogtató ujjakkal ellenőrizni, hogy itt a verstan szentség, amely ellen egyetlen szótag erejéig sem vét a költő, noha oly természetesen gördülnek a sorok, mintha megfogalmazójuk nem is gondolna közben a prozódia érctörvényeire. A lírai költemények másik, kevésbé dalszerű része útiélmények sorozata, s ezek közül kimagaslik a Görög-föld költői látom ásókból végre valóságos tapasztalattá vált emléke. Tagadhatatlan, hogy ezek a versek a legérdekesebb művek a kötetben. Az útirajz itt a megtalált és érzékszervekkel is birtokba vett eszmény áhítatos leíróköltészetévé emelkedik. Jellemző példa erre „Egy négyezeréves istenszoborra című költeménye - talán az egész könyv legszebb, legmegragadóbb, talán legmaradandóbb darabja. A múltból itt maradt kőalkotás és a mai ember, aki tudomásul veszi és átéli tanítását a rettenetességében is gyönyörű szép életről. Micsoda formai összhang ebben, hogy első része, amely megjeleníti a szobrot: alkaioszi ódaformában íródott, a második rész a ma érvényes tanulságról: modern rímhatású, párrímes négyes jambus. Devecseri egész költészetének egyik legjelentékenyebb alkotása. A lírai verseket az Odüsszeusz-drámával a három lírai jelenet köti össze. Kettő alkalmi előjáték volt antik tragédiák előadásához, a harmadik - Phaidra és Oinoné dialógusa - a magunkban hordott önpusztító veszély finom-pszichológiájú lírája. Mindhárom darab ujjgyakorlat a drámához. Az Odüsszeusz szerelmei pedig valódi dráma. Témája ha tetszik: az Odüszszeia dramatizálása, illetve a homéroszi téma néhány mozzanatának drámai megjelenítése (de hiszen ez volt úgyszólván az egész antik görög tragikus irodalom). De a téma - mint a görög példaképeknél is - kifogásnak is tekinthető, amellyel a költő valami saját-mondanivalót közöl. És Devecseri a homéroszi téma segítségével egy Homérosznál is örökebb tárgyról, a szerelemről szól. S ez a téma kimeríthetetlen, mert végtelen arculatú. Ha ennek a derűjében is elgondolkodtató verses drámának lélektani mondanivalóját keressük, alighanem azt kell megállapítanunk, hogy itt a monogámia és a poligámia dialektikus egységéről van szó. És éppen azzal tudott Devecseri drámájának Odüsszeuszában egy hiteles típust megragadni, mert ez az Odüsszeusz az egyetlen asszonyhoz való hűség élményével csapodár a különféle nők között és a különféle nők közti csapongás tudatával tart ki az egyetlen asszony mellett. Nem állítjuk, hogy ez a