Maróti István szerk.: Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

A boldog költő - LAKATOS ISTVÁN: Devecseri üzenete

seit is, szerettem is őket. Találkozásunk mégsem emiatt emlékezetes számomra. Tíz perc se telt el, Gábor megkérdezte, tudok-e nyelveket, fogok-e majd fordítani később. - Természetesen. - És mik a terveid? Nem tudom, mi ütött belém, de nagy szemtelenséggel azt válaszoltam, két nagyon nagy művet akarok tolmácsolni. Át szeretném ültetni Vergilius összes munkáit (Gabi itt élénk helyesléssel bólogatott), majd - mutattam a márványon heverő könyvre - a két homéroszi eposzt. Gabi fölemelkedett ültőhelyéből és azt kérdezte: - Remélem, ismered a történetet, amikor életében először és utoljára Heine meglátogatta Goethét? Az anekdotát számtalanszor elbeszélték, én húszéves koromban még nem ismertem. - Most éppen min dolgozik? - faggatta Goethe bemutatkozása után a Buch der Lieder szerzőjét. - Egy Faust-drámán - válaszolta szemtelenül az ifjú. - Más dolga nincs Weimarban? - kérdezte jegesen Goethe és felállt, jelezve, a kihallgatásnak vége. Már szégyelltem, hogy megbántottam Gabit, de ő ott állt még asztalomnál. - Heine akkor tíz évvel idősebb volt, mint te most. Nem tudom, ez melyitek számára mentség. Maga elé húzta Homéroszát és elővette töltőtollat. - Nincs kifogásod ellene, ha dedikálom? Ezt írta belé: „Lakatos Pistának, hogy fordítsa le jobban - ha tudja. Nagy szeretettel és várakozással D. Gábor." Gabi nem volt haragtartó. Következő héten már megbocsátotta ifjonti faragatlanságomat. Igaz, ennek ára volt. - Ceruzával kezedben fogod olvasni Odüsszeiámat - mondta legközelebb. Énekről énekre, sőt sorról sorra végigmegyünk rajta, és te mindenütt jelölöd azokat a helyeket, melyek nem tetszenek, azokat a megoldásaimat, amelyek helyett mást javasolsz. És amit nem tartasz jónak, arról elmondod, miért. Persze - tette hozzá, mert hiszen ebben az esetben se tudta megtagadni magát - azokat a helyeket is húzd alá mindig, amelyek nagyon megnyerték tetszésedet. így történt. Össze is barátkoztunk aztán. Szép kertjében, a Béla király úton, sokszor üldögéltem náluk 1948 táján. Igaz, szocreál korszakában, később, szükségképp el kellett egymástól távolodnunk, de - hadd fűzzem hozzá - Gá-