Maróti István szerk.: Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Zeusz hasznos fia - SOMLYÓ GYÖRGY: „Zeusz hasznos fia ..." Devecseri Gáborról

korainkban nem egy kiemelkedő hazai vagy külhoni művészpálya. Csak más helyütt - kisebb-nagyobb idő elmúltával - finomabb (az idézett „égilakókéhoz" kicsit jobban idomuló) mérlegek és distinkciók érvényesülnek. Sőt. Más esetekben még nálunk is hajlamosak voltak, ha nem is kitörölni, de diszkréten kifelejteni az elterelő tév-, zsák- és mellékutakat. Érvényesíteni - ezek ellenében -, ha volt ilyen, a „fő" utat (olykor, ha nem is volt). De hát nem is ki- vagy elfelejteni kellene, inkább csak a létrejött művek minőségének mértékében méltányosan „megtagadva megőrizni" (hogy kicsit játsszunk a többnyire komoran alkalmazott történetfilozófiai alapfogalommal). Devecseri pályájának esetében azonban annak (egyébként vajmi ritka) térképrajzolói mintha folytonosan jelentőség- és színtévesztésben szenvednének. Kétféle nézetből: általában azt lehetne mondani: nálunk a (kicsit mindig iskolás) irodalmi „osztályozás" rendjében az (egyébként mindig változó követelményű) „magaviselet" előkelőbb és kitüntetettebb helyet kap, mint a (mellesleg sokkal kevésbé változó) „tárgyak"; mondjuk a fogalmazás vagy a matematika. Persze a magaviseletet többfelől, többféleképpen lehet megítélni; szemben a helyesírással vagy az integrálszámítással, amiket főképpen csak maga a tárgy felől. Nem is beszélve arról, hogy az utóbbiak esetében az osztályozáshoz megfelelő hozzáértéssel (mai nyelven: „know how") is kell rendelkezni, nemcsak üdvtanban, hanem nyelv- és számtanban, ne adj'isten, netalán (kicsit régebbi nyelven szólva) széptanban (és Devecseri esetében talán még „Istennő-tan"ban is) kell gondolkodni (vö. a hasonló című verset, De Amore, 115. o. és A meztelen istennő uo. 139-209. o., valamint A művészi tudatosság Kallimakhosz költészetében, Egyetemi Nyomda, Bp. 1941.) Ez utóbbi esetben: akinek tizenhat évesen Karinthy Gáborral együtt kiadott első verseskötetét Somlyó Zoltán előszava bocsátotta útjára, s akit, még mindig tizenévesen, Babits és József Attila egyformán kitüntető módon („egyetértően") közölt a kor két vezető folyóiratában; úgyszintén ugyanezen időben Sárközi György, Szerb Antal, Török Sophie fogadott tárt karú kritikákkal; Kerényi Károly nemcsak kedvenc tanítványává, hanem éveken át szinte egyenrangú munkatársává avatott, rábízva akkoriban kialakuló mitológémaelméletének fordítói „demonstrálását" - annak további pályáját, az előbb említettekre való némi figyelemmel, s amennyire lehetséges, legalább hasonló körültekintéssel és (tegyünk egy apró engedményt a korstílusnak) „recepcióval" kellene megközelíteni. [...]