Maróti István szerk.: Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Zeusz hasznos fia - SOMLYÓ GYÖRGY: „Zeusz hasznos fia ..." Devecseri Gáborról

A regény eredetiségének harmadik paramétere, sokak számára talán a legmeghökkentőbb, az, hogy nemcsak a történeti tradícióba, nemcsak szerzője legbensőbb saját történetének tradícióiba épül be sajátos törvényei szerint, hanem, talán „titkos", ám szorosan „tartalmi" vagy éppen „titkos tartalmi" kötődéssel, azoknak a nevezetes éveknek történetébe is, amikor készült - és amikor alig vettek róla tudomást. Az a kisebbfajta hurrikán, amely 1968-ban végigsöpört az európai értelmiség minden partvidékein, nemcsak egyirányúan politikai töltésű volt; azért is lehet, hogy - mint afféle hurrikánhoz illik - nem vett tudomást a partvidék egymással szemben álló politikai rendszereiről. A szellem szabadságának sokszor a politikán (még az ésszerű politikán is) át- meg átcsapó hullámai is ott rejlettek benne. Néhány évvel később, még emlékszem, milyen nosztalgiával (már csak nosztalgiával) olvastam rövid velencei utamkor a Campo Morrosini egész reneszánsz palotájának kváder kövein a hatalmas betűkkel haránt felrajzolt új jelszót: TUTTO IL PODERE, ALLTMAGINAZIONE! A meztelen istennő ... ezen évek merész és felszabadult könyveihez tartozik. Még ha a többiek nagy részétől eltérő, saját regiszterében is. Teljes első része mintegy egyetlen rendkívüli, ám egyben teljességgel mindennapos szeretkezés leírása, amely leírás azonban ugyancsak szinte teljességgel az eközben felszabaduló szellem és érzelem működésében realizálódik. Igazi platóni szerelem, amely azonban éppenséggel a legkevésbé sem „plátói". A mű, szerzőjének ironikus alcímezése szerint „szerelemfilozófiai regény". De egyben művészetfilozófiai regény is. Ahogy a mitológiai Teiresziászról írja Kerényi: yy

Azt pillantotta meg, amit nem szabad. " Minden végbement, aminek végbe kellett mennie. Az „elkerülhetetlen sorsok" továbbra is elkerülhetetlenek lettek (és lesznek). Az istennő szűz maradt. Bár szemünk előtt „halandóskodva" (szólvást) megesett. A vak jövendőmondó lát. Bár szemünk láttára megvakult. Csakhogy mindegyik másképp, mint mi. És mégis mindebben magunkra ismerünk. Legalábbis közülünk azok, akiket „a visszaidéző varázslat [...] egyáltalán meg tud fogni". Ahogy Kerényi Károly írta a Devecseri által fordított Kallimakhosz-himnuszok bevezetőjében, 1943. április 27-i keltezéssel a Zürich melletti Sonnenbergen. Már számkivetésben. Természetesen, mint Kerényi rövid bevezetőjéből is kitetszik, a „visszatérő varázslat" „egyáltalán" nem mindenkit tud „megfogni". Devecserinek tehát 1943-ban elég volt lefordítani a fentebbi himnuszokat, hogy húsz-egynéhány évesen kivívja a kor talán két legnagyobb magyar szellemének, Babitsnak és Kerényinek elismerését, sőt atyai barátságát. 1968-ban azonban nem volt elég