Maróti István szerk.: Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Amennyire lehet, nem ölünk - GÖRGEY GÁBOR: Amennyire lehet, nem ölünk

zis csillagzata alatt született, a történelmen, filozófián és tapasztalaton túli ih­let ritka, összefoglaló pillanatában. De nemcsak a költőnek, egy színháznak is lehetnek ihletett pillanatai. Mint az Irodalmi Színpadnak, amikor a Bikasirató mellé két másik olyan művet so­rakoztatott, melyek tisztán és erősen rímelnek egymásra. Mintha az ember tör­ténetének ugyanazon legfontosabb és legtragikusabb vonulatát háromfelől, há­romféleképpen mutatná fel ez a színházi este. Mert miről beszél Vas István „lírai koncert"-je, a Római rablás? Az egymást váltó kultúrák és emberöltők forgásában szintén az erőszakról, melynek látvá­nyos győzelmeit kivégzettek sora szegélyezi, a mindenkori Via Appián. S bár a nagy folyamatban vigasz, hogy mégis mindig a kor győz, a világot újrafogalma­zó eszme - az ismétlődő pillanat tragikumát ez sem oldhatja föl. Nem egy vers, nem is egy ciklus vagy verseskötet, hanem egy életmű intenzitásával szól az egy­más mellé rakott versekből ez a szinte mániákus - mert Vas számára is legfon­tosabb - üzenet a menthető emberi érvényesség alternatíváiról. Nincs költészet nagy rögeszme nélkül. Ez a Római rablás szinte összefoglalja Vas lírájának nagy filozófiai rögeszméjét az ember helyzetéről a történelemben. Élmény, gondolat és forma izgalmas változatosságában ez a kitartott normál a-hang szól, kétségbeesett reménykedéssel. És miről beszél a színházi este harmadik darabja, Somlyó György kantátá­ja, A Bírák könyvéből? Ő nem a bikaviadal véres porondjáról emeli tekintetét az emberiségre. Nem a Via Appia kövein látja megelevenedni a történelem alapszituációit. Somlyó az Ószövetségből emel ki egy horror-történetet, gyalázat-bosszú-ellenbosszú láncreakciójának egyik őstípusát, és ebből formál a mi korunkhoz intézett költői-drámai vádbeszédet. Megint az elfogadhatatlan erőszak témája, a „csak ágyasomat vittem" paradicsomi lírájától a mitikus öl­döklés emberi pokláig. Somlyó ebben a drámai költeményben a gyűlölet ter­mészetrajzát írja le, ki-ki tekintve a bibliai történetből. Sötét és szuggesztív mű, felrázó erejű, nem lehet kitérni a hatása alól. A színház ihletett pillanatának nyilvánvaló spiritus rectora Huszár Klára, a rendező. Eszményi egyensúlyt tudott teremteni a három mű között. Nagyon erősen kiugrasztja, ami mondanivalóban és szenvedélyben közös. Ettől olyan egységes az élmény. Nem színpadi antológiának, hanem valódi színházi esté­nek érezzük az előadást. Másfelől pedig nem mossa össze a darabokat valami­féle könnyen kínálkozó lírizmussal, hanem határozottan és karakteresen elvá­lasztja mindhármat. Irodalmi műfajukhoz szuggesztív színpadi műfajt teremt. Mindhárom műből kibontja a drámai lehetőségeket, anélkül, hogy rendezői

Next

/
Oldalképek
Tartalom