Maróti István szerk.: Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Az Olümposz bűvöletében - UNGVÁRI TAMÁS: Monotroposz. Vázlat Devecseri Gáborról

Kis költő azért nincs, mert a költő szó eleve kizárja a kicsinyítést. Egy költő­nek akkor lennének érdekesek a méretarányai, ha egymáshoz kellene vizsgáz­tatnunk őket, holott célszerűbb adott valóságukhoz, érdeklődésükhöz. A monotroposz, az egymagatartású, egyetlen szenvedélyű poétát például alig lehet a polütroposzokhoz mérni. Devecseri különös egyénisége és modernsége pedig épp ebben az elszánt és heroikus költőiségben van. Az életműve folytonos válasz a negyvenes évek di­vatos válsághirdetésére: meghalt a költészet. Devecseri számára az egyetlen bizonyosan élő volt - ezt igazolta azzal, ami­kor szavát az élet hordozójának hirdette, azzal, hogy a klasszikus formát és lép­téket a mai lélegzetvételhez igazította. Devecseri üzenete az, hogy az „örök" költészet ma is aktuális, hogy a szép­ség védelme napi feladat, hogy az öröm megszólaltatása elementárisán korsze­rű. A hagyomány és modernség ez egyéni ötvözetét nemigen lehet a mások ér­tékével mérni - önnön mércéje szerint igaz, vagy nem az. A szépség, hogyha már kinyílt, nem válik barna röggé; virág, ha egy napig van itt, egynap van itt, örökké. „A mulandóság cáfolatául" Devecseri pompás retorikai trópusa csodálatos modern alkalmazása a költészet e rég bevált s itt új s emberi hitellel feltáma­dó hagyományának. A forma Devecserinek sohasem a külső héjat, hanem a gondolkodásnak ezeket az ellentétekben játszó figuráit jelentette - az ókortól ismert antithetont, vagy contrapositumot, ezeket a finom paralellizmusokban tovagördülő kolonokat és isokolonokat, melyeknek elemzése voltaképp az egyetlen kulcs lenne Devecseri oly játékosnak és sokszor túlságosan könnyed­nek is ható verseléséhez, ama belsőhöz, melynek kidolgozása épp az olyan po­ézisre rátarti s a nyelv rétegeibe alászálló költőt jellemzi, mint ő. A költő drámája és hősiessége épp ebből fakad. „A mulandóság cáfolatául" nem azzal lep meg, hogy benne a poéta a halál fenyegetettségében elmélyül és komolyabb lesz. Hanem, hogy a közelítő halál se bírja rá az antik kötés oldá­sára. A halandóságra ő az epikureusok görög életimádatával felelt. A halhatat­lansága az lett, hogy mindvégig megmaradt olyan gyarlónak és halandónak, olyan non-stop költőnek, aki ifjúságában volt. Húsz év minden ravasz változtat­gatása csak arra volt jó, hogy kitessék a monotroposz megváltoztathatatlansá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom