Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

Aladár: Beszámoló a debreceni Nyári Egyetemről (1942. szept. 3. 5. I.) A sajtó az írói napok má­sodik napi programjáról nem tudósított. Gulyás Pálné 1942. aug. 18-án írt naplójegyzetéből tudjuk, hogy aug. 16-án vasárnap a Nyári Egyetem a konferencia résztvevői számára a Hortobágyra szerve­zett kirándulást. Vonattal indultak délben a Hortobágyra, és ott szekerekkel járták végig a puszta nevezetességeit. Látták a ménest, a rizsföldeket és más kísérleti gazdaságot. Délután 5-kor közös étkezés volt, utána pedig késő estig nótáztak. (A napló Gulyás Klára tulajdonában van.) Ld. még G. P. aug. 16-i levelezőlapját Földessy Gyulához, melyet hazamenet a vonatban írt és N. L., Kondor Imre és Gulyásné is aláírtak. (A Gulyás-hagyatékban található.) 1943 nyarán, majd őszén is tervez­ték a Csokonai-napok megrendezését, ez azonban nem valósult meg. A Csokonai-díjat viszont ki­adták. 1943. dec. 8-án vette át Debrecenben Szabó Lőrinc a duplájára emelt, 1000 pengős díjat. (Ld. erről Bakó Endre: Magyar, alföldi és debreceni. Szabó Lőrinc Csokonai-díja. Napjaink/Mis­kolc/, 1983. ápr. 30-31. I.) - Én Erdélybe óhajtottam elmenni: G. P. erdélyi útjáról ld. 377. jegyz. — gyere ide aug. 10-e körül: N. L. távirata szerint aug. 14-én érkezik Debrecenbe, és felte­hetően 17-ig marad (ld. 374. és 375. lev.). — verseimet (...) Püskihez: G. P. Püski Sándor kiadásá­ban megjelenő kötetéről van szó, ld. 369. jegyz. — Gombosnak (...) Tegnapi Parisról: A Gombos Gyulának küldött cikk: G. P.: Az Értől Párizsig. (Jegyzetek Ady Endre A tegnapi Paris c. köte­téhez.) Megj. Magyar Út, 1942. aug. 27. 5-6. I. — szept.-től - „professzionista" lettél: Utalás N. L. nyugdíjazására, amely csak 1943. januártól lépett életbe, de Németh már 1942. november végé­től betegállományban van. „Csordás [Elemér], a mintafőnök január elejével anyagcserezavarok címen nyugdíjaztatott." (N. L.: Homályból homályba. I. 629. I.) — Kondor: Kondor Imre. — (Ki­sebbségben): N. L. gyűjteményes tanulmánykötete. — az egyetemi katedrát: 1942 végén a debre­ceni bölcsészkar irodalomtörténeti tanszékének addigi vezetője. Pap Károly nyugdíjba vonult. N. L.-t debreceni barátai — többek közt Kondor Imre, Karácsony Sándor, Szabó Árpád — már 1942-ben, az év eleje óta igyekeztek rábeszélni, hogy a megüresedő katedrát megpályázza. Ebből a célból kereste meg őt februárban a Medve utcai iskola rendelőjében Szabó Árpád, a klasszika filo­lógia professzora. (Ld. N. L. : Homályból homályba. I. 620-621. 1.1 1942 őszén N. L. be is adta a pályázatot. Rajta kívül még négyen pályáztak: Kerecsényi Dezső, Vajthó László, Juhász Géza és Tóth Béla. A debreceni diákok „szimpátiatüntetéseket" rendeztek N. L. mellett. Előadások után összegyűltek az egyetem díszudvarán, és részleteket olvastak fel az író műveiből, majd az előadott szöveget felvitték a rektori hivatalba, állásfoglalásuk jeléül. Mint Némethné egyik leveléből kide­rül, Bay Zoltán is támogatta N. L. debreceni katedraügyét. (Ld. 382. lev.) Az öt jelölt közül végül is Kerecsényi Dezső kapta meg a debreceni katedrát. Ennek történetét megírta Barta János Né­meth László katedrája címmel (Kortárs, 1984. nov. 1798-1809. I.). Kiegészítésül azonban hadd közöljünk egy, az ügyhöz kapcsolódó ismeretlen dokumentumot a Gulyás-hagyatékból. Barta János említett munkájában leírja, hogy N. L. a pályázatok értékelése közben, a végső döntés előtt, 1943 májusában értesült róla, hogy nem őt jelölik első helyen a professzorságra. Éppen ezért az utolsó pillanatban visszalépett, és egy nyílt levelezőlapot küldött a dékánnak, melyben kérte, hogy pályázatát tekintsék tárgytalannak. Barta János hosszan foglalkozik ezzel a levelezőlappal, amely — mint írja — az 1970-es évek elején nyomtalanul eltűnt az egyetem irattárából, és már csak pár tanú emlékezete alapján lehet felidézni tartalmát és hangnemét. Az eredeti levelezőlap nincs ugyan birtokunkban, de fennmaradt a Gulyás-hagyatékban a dékán válasza, amelyben szó szerint idézi Németh szóban forgó levelezőlapjának szövegét. Idézzük a teljes dokumentumot. A debreceni M. Kir. Tisza István Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Dékáni Hivatala 727.-1942/1943. Bksz. Nagyságos dr. Németh László iskolaorvos, író úrnak Debrecen, Bocskay-kert A mai napon a következő keltezetlen levelezőlapját vettem kézhez:

Next

/
Oldalképek
Tartalom