Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

fedezi fel benne. Regényével, az Emberi színjátékkal is — túl az esztétikán — ilyen értelemben foglalkozik: a megtalált eszmei kisugárzást mutatja fel benne. A tanulmány tehát nem hódolat, de tükörkép, nemes tettekre bujtás és hívás, amely Németh jövendő pályáját is meghatározza. Igy ír erről Németh László 1938-ban a Tanu-évekber\: „Gulyás Pál júniusi tanulmánya, mely akárcsak az én legelső tanulmányom, a Protestáns Szemlében jött ki, azért volt olyan sorsdöntő, mert egyenesen ez után az elvont lelkiismeret után nyúlt. Nem ilyen vagy olyan írót látott bennem, hanem a >magyar ifjúság orientációját^. Mint a sarjnak, egy nemzet szellemének is van tenyészkúpja, amelyben az egész kultúra továbbnő — mások lehetnek szebb virágok, értékesebb gyümölcsök, a tenyészkúpon lenni a legfelelősebb. Gulyás engem ilyen tenyészkúpon hajtó léleknek látott. Megalkuvás, elvonulás és kiállás útkeresztjén habozva ezért lett belső szózattá a szava." És az ige, a belső szózat a Tanúban testet ölt. Levelei, melyekben laptervét Gulyásnak bejelenti, majd felvázolja, hatalmas, lázas monológok és egyben hideg szembenézés is a sorssal, melyet kihív vele: „írtál valamit »falhozállításe-ról. Nos, ennek a lapnak a megindítása annyi, mint önként falhoz állni." Azért időztünk hosszabban e témánál, mert Németh László a Tanúval, mely mű és tett egyszerre, olyan pályára lépett, amely egész alkotói életívét meghatározta, s minden további sorsdöntő műve ennek az emelkedő vonalnak a mentén épült. A magyar élet antinómiái, Debreceni Káté, A reform, Kisebbségben, A mítosz emlőin — a lényeget tekintve egyazon vonulat — egészen a Szárszói beszédig. Persze csak kiragadva, példaként villantottunk fel belőlük. És a „tenyészkúp" szerep ott munkál drámák sorában és esszéregényeiben is. E levelezés tizenhat évére esik tehát Németh hatalmas, szerteágazó írói pályájának döntő korszaka az útkereséstől a kiteljesedésig. Leveleinek olvasásakor látványos, nagy vállalkozásainak műhelytitkai is feltárulnak, melyeket hol eufóriás lángolás, hol halálfélelem vagy önpusztító gondolatok kísérnek. S e levelekben megnyilvánuló spontán önvallomások még az emlékiratainál is hitelesebb képet adnak a teljes emberről, akinek életében alkotás és magánszféra különös harmóniában volt jelen. A költő Gulyás Pál pedig ez alatt a másfél évtized alatt bontja ki egyéni színeit, nő egyre fölfelé, míg hirtelen ellobban. Leveleinek tükrében világosan megmutatkozik, micsoda emberfeletti küzdelmet kellett folytatnia „Debrecen árkába vetve". Szűknek, zsákutcának, gályarabságnak érezte a vidéki létet, mégsem kísérelte meg, hogy kiszabaduljon belőle, mert a főváros rohanó, felszínes álcsillogása is taszította őt. Kivetettségét mélységesen pesszimista versekben vagy a visszaszorító irodalmi hatalom gúnyos ostorozásában élte ki és vélte megtorolni. De a sikertelenség ellenére, végső soron mégiscsak hitt önmagában, tehetségében, melyet küldetésnek fogott fal. Ezért volt képes rá, hogy bezártságát erénnyé változtassa. Rendkívüli műveltségét, mely főleg a folklór, a biblia és a mítoszok mélységei felé vonzotta, s melyet felszívott költészete, csakis a vidék csendesebb világában szerezhette meg. „A vidék többre kötelez!" — ez lett egyik kedvelt jelszava. A debreceni Ady Társaságot is, amelynek alapító tagja, később ügyvezető elnöke, ennek jegyében igyekezett országos szintre