Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

datba, „axiológiailag": rossz.) Tulajdonképp az esztétikai igazság érdekel, rajtam és rajtad át. Ha mostani énem mélyére nézek, furcsa, hogy ilyen régi problémával még foglalkozom. Mi köt hozzá? Az elmúlt perc? Megrögzíteni elszálló pillanatokat?... Talán ez. Befőttet csinálni — s bámulni a polcon az üvegeket. Egyetemes előítélet, igen, sokat foglalkoztatott. Kezdtem magam beleélni a „porhanyósabb" formába, a keletkezésnek különös varázsa van, új gondolatokra ingerel. S íme, beleélve magam ebbe, oly idegen a másik: ha nem fogóznék meg az úgynevezett versvonulat hídján a korlátban, leszédülnék. Például van időszakom, amikor Csokonait bírom, s Petőfi hidegen hagy. S fordítva: Petőfi az egyedüli lélegezhető levegő, s Csokonai fojtó pince... Határok s befogadási lehetőségek birokja ez. (Amit most írok, már az iskolában történik, közben diktálok a fiúknak, közben „csitítgatom" őket — ez az én sorsom.) Úgy szerettem volna hallani a Tanu IV.-ről, hogylétedről, bármiről, ami veled történik: zsilettet használsz vagy kést, mit ebédelsz, mennyi az adósságod, hogy nézel most engem ... Mit csinál két kis leánykád, feleséged véleménye mi volt a színdarabról s az én véleményemről... Látod, mennyit fecsegek, holott Te oly epigrammatikus-korrekten írtál, oly kimérten, hogy szinte szégyellem most magamat. Laci, ne törődj semmit a véleményemmel, én egy (germanizmus!) haszontalan és kellemetlen fráter vagyok, nem vagyok „irodalmi tényező" — Babits helyett Gulyás, igazán rossz csere, pontosabban katasztrofális üzlet. Ragaszkodom most is véleményemhez? Volt valamikor egy öreg macskám, nagyon kopott volt szegény, mindig vicceltem vele, Samu ka volt a macska neve, kapkodtam hozzá, ő fútt... Aztán, ha megpihentem, elkezdte nyalogatni sovány talpait. A nyalogatás látványa, az íz, a karmolása,a „bőr" — ma is bennem szunnyad. Nemsoká elpusztult, de egy nappal azelőtt is fáradtan nyalogatta kopott talpait. Ne haragudj hát kopott barátodta, az esetlen hasonlatra, s erre a bor-, (pardon!) iskolaközi levélre. Igaz szeretettel: Guiyás Pái Intermezzo. A fiúk lementek fizikára. Ez a II. emelet. — Csend. A terem üres. Rajtam az operációs köpeny, de éppen nem steril. Milyen jó volna most egy verset írni, felavatni tollamat egy szép gondolattól. Kihez? Miről? Bámulok a levegőbe, a fűtőtest szörcsög — nincs gondolatom. A Tékozló ellen: 1. Mintha ringlispilben ülnénk, úgy ringat az egyetemes — megindult a gép. Baj, hogy ringli. 2. A „mély" hányszor jön elő? Egy eposzban tűrhető az ismétlés {yXavKco-niC), de ez epo-pei-ei-a. 3. Nagyon „zenei", gépies kadenciákkal. Öreg fattyú, balkáni Villon, anno 1928. Levetett ruha. 4. Mozaik: mi az a „Tékozló"? Hol jön ki? „Rejtelmes". 5. Anakronizmus, egy szeplőtlen elme monológja, partszéli növény, színpadon kívül. 6. Ne kíméld, Laci! — Vakard meg! Jaj de viszket! Jaj de jólesik!