Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

Apropó: a Kassandrát most - kasztráltam. Persze vannak benne „G. P.-borúk", de kutyából nem lesz sz... Itt abszolút aszkézisben élek. S épp ez a szép, ez a plátói mámor. Ajánlom Neked is. Csak... csak... távolítsd el környezetedből... No kit? Nem Ellát, isten őrizz, úgy jársz, mint a nyáron. („ Kérem... kérem..." brrr. mily hideg volt... hogy el tudna hajítani...) ... Kit hát? A Szkepszis rossz istenségét, den „argen Gott"! Higgy! higgy! higgy! Majd nemsoká talán több kérdést intézek Hozzád, s Törőhöz is. Az Uj M.-ban (II. 6.) olvastad az interjút? Téged erősen előrántalak. Persze nem egészen szóról szóra az enyém minden kifejezés, de jobb, mint az a színházi interjú. A M. Cs.-ban „Váradi rekviem"-em most jön, szegény N. A.-ról, amit ott előadtam. Ilylyés roppant melegen írt: felajánlotta segítségét, „boldogan teszem", oly „kevés a költő"... Pedig azt hittem, megharagudott ismét. Ti. kérdeztem, mi az én Baumg.-díjam háttere? Nyilván nem tisztán az „érdem". „Nem Te voltál? Te nagy selma vagy... A Te mosolyod — ^bankót ragasztó ..." — így enyelegtem. Nem vmi szerencsés fordulat - tűnődtem később. De ez az én szerencsétlen modorom... S mégis... Pazarul éreztem már magamat. De a múlt héten, egy fausti fő pillanatban („Verweil, oh Augenblick... " Kb. sic, sic) a 3 szárnyú nagy ablak rolója — bent volt, nem az ablakok közt! — rámzuhant... Ma vették le a kötést. Nagy bercencei szilva az ajkamon... Szerencsére, hogy nem folyt ki a szemem... Ölel: Pali Mikor a doktorok „bejönnek" - „előjönnek" —, mindig Téged kereslek köztük. Miért nincs itt a Te „összetételed"... Laci, gyere ide! Eljöhetnél 2-3 hétre! Tényleg! Beszéljek az igazgatóval? 435. [Debrecen, 1944. márc. 5.] 1944. III. 5. Vasárnap. Kedves Laci, most sem hevertem még ki a pesti utat. Egészen beteggé tett. Az a Bangha utcai szénporpiszkos lépcsőház, a cseka-tűzfalak reménytelensége, a kavargó utcák propagandaáradása... S hozzá a fűtetlen szoba + ... A kolbász! a kolbász! — (Külön tanulmány tárgya lehetne: ott a kórélettani könyv, s a jó barát, az orvos egy személyben. Vele szemben az agyondiétázott nyurga lírikus, aki tudja, mit szabad ennie. Mindketten tudják. S a kolbász mégis — bemegy. Hová? Az automatába!) Ma de. itt volt Juliska, egész de. itt hevert. Megkínáltuk tésztával, aztán R

a szaladgált fel telefonálni Csap Tiborhoz, mert őhozzá szeretne elmenni, az állomásnál lévő lakásba. Állítólag minden erejével menne, de nincs — lakás. Rettenetes dühös lettem, s rettenetes akcióba kezdtem: „Nézze, Juliska, idáig nem akartuk hatóság, csendőrség elé vinni a dolgot. De a türelemnek vége. A doktor úr jóságával nem lehet az ítéletnapig visszaélni. Meddig várjanak még? Maguk nem lakók. Más, ha azok lennének, mint ahogy erre célozgat azzal, hogy Kiss úr sem tudja kitenni 2 éve a lakóit... De Maguk