Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

tuk, még a jelöltséget sem győzte ideggel! Igy hát tűröm, ami ebből még rám háramlik. Olyan naiv „támogatást" és „áldozatot", amilyennel Géza fenyegetőzik — természetesen nem fogok soha elfogadni. Nem is kerülhet rá sor. Ha a kar nem jelöl, akkor sem jelöl, ha ő — lemond a javamra. Téged pedig arra kérlek, figyeld az én büszkeségem s az irodalom önérzete szempontjából a debreceni eseményeket, s ha az azt tanácsolja, kérd azonnal vissza az írásaimat! Ezennel fölhatalmazlak rá. Családoddal sokszor ölel: Laci 389. [Budapest, 1943. jan. 11.] Kedves Palim, aki olyan szép verseket ír, mint a R. É.-ben olvashatók, annak kár rosszkedvűen menni az újév elé. Én soha nem bíztam ennyire a pályádban, mint most. Bár a magaméban bízhatnék ennyire! Én már csak arra vigyázok, hogy az az élő holttest, aki vagyok, azt, aki voltam, túlságosan ne kompromittálja. A M. Cs.-ban írtam, a Népi író c. tanulmányban, rólad is; azt hiszem, nem tettem rossz szolgálatot vele azoknak, akik érteni akarnak, de nem tudnak. A katedrával ne törődj; majd csak elmúlik ez is! Inkább Bocskayt ajánlom szeretetedbe. Ha legalább erre a nyárra farmer lehetnék! — De hát igaz a vers? A csíz csakugyan elillant közületek? Honnét fogsz most már két deka éneket a fejed fölé? Sok szeretettel gondolok rád, és kívánom, hogy koraiIszigeted halk növését ne zavarják szennyes és idegen viharok! Püski holnap reggel küldi át köteted anyagát. Sokszor ölel: Németh László 390. [Debrecen, 1943. jan. 13.] 943. I. 13. Szerda du. 2-3. Kedves Laci, ide akartam rajzolni a „Bandika" lábát. Megfogtam az öreget, lenyomtam, mint egy hajszálrugót, de kisiklott a kezemből és az - irodalomból. Most fent fúj, csárog rám a kalitka tetején. Nem ő halt meg, hanem Tülülü, még 1937-ben. Onnan, akkorról való az a családi vers. Eredeti címe: Tülülü halálára. Az tengelic volt, stiglic, amely a term, tudósok szerint Európa legtarkább madara. A Ref. Élet, úgy látszik, túlságosan ezoterikusnak vette a Tülülü szót, s jó református egyszerűséggel „A madár halálára" változtatta. S mivel előtte a csízvers szerepel, természetes, hogy mindenki csízre gondol. De a csíznek nincs annyiféle színe: kék-zöld-sárga-piros... Talán kék csak a poéták számára van ennél is, no de Istenem, ennyit lehet fantáziálni. Nagyon köszönöm, hogy megvi-