Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

[Debrecen, 1942. jún. 11.] 1942. VI. 11. Csüt. este. Kedves Laci, tegnap délután egy nemesen fáradt, de időnként lángokat vető, patriarkális rezgésű hang ütötte meg fülemet. Az előszobánk nyitva volt; valamelyik emeleti ablakból áradt a honi hang. Kié lehet, Uramisten?... Ez Laci, Németh Laci! Hol bujkál? Rohanok a rádiómhoz. Kinyitom a csapját. Hát a hanghordóból, zsupsz, lábbal előre kipottyan — Laci, Laci, Laci! S már a szobában lépked, úgy, mint néhány nappal ezelőtt... Ugyanolyan a hangja, csak — a teste nincs itt... Remélem, a nyáron pihensz eleget. Én is irodalommentesen óhajtok nyaralni. De nem — Laci-mentesen. Nyáron várlak. Csak írd meg előre, mert esetleg Erdélybe is leruccanok. Most csak életjel gyanánt küldöm ezt a néhány sort. S a fényképeket. Ellának kézcsók. Szeretette! ölel: Pali Ez a Püski úgy hirdet — azt írja valaki —, hogy válogatott verseim jönnek nála. Én arra gondoltam, hogy az 1934 — Tékozló — óta kötetben meg nem jelent verseimet adnám. De ezt is nevezhetjük válogatott verskiadásnak. Hiszen sokat eldobok. 370. * [Debrecen, 1942. júl. 12.] 942. VII. 12. K. Ella, tegnap reggel aktatáska nélkül mentem ki a városba. Maga telepatikusan rám kiáltott: „Szerencsétlen, megint azzal az aktatáskával?" — Nos, elindultam hát aktatáska nélkül, üresen. (Nem a versre célzok!) Egy kulcscsomó ugyan ott gravitált a zsebemben, de aktatáska nélkül... Rozó pedig biciklin átrándult Bocskayba. Búcsút vettünk az utcán. Indulok hazafelé, vidáman, szalmaözvegyi lobogással. Lesz egy csöndes szalmaözvegyi napom. Estig, amikor hamuba dobja az asszonyka a szalmát. Nos, jövök haza... S a kulcscsomóról kiderül, hogy — az ipariskolába szól. Az aktatáskában dalolt a lakásom kulcsa. Estig ténferegtem otthon nélkül Debrecenben. Az aktatáskát többé el nem hagyom. Kezeit csókolja: Pali