Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

Egyszóval: Egy belső, szemforgató és spekuláló, tudákoskodó hazugság csömörétől és sömörétől akarom megóvni a magyarság-gondolatot. Meg utálom ezt a somfordáló, krisztuskodó-farizeuskodó „magyarságot". Inkább ne legyek magyar! S ne azonosítsanak Tégedet sem ilyen magyarsággal! Schillert inkább vállalom magaménak, vagy Goethét, vagy Hölderlint, mint ezeket a „gombszemű" magyarokat (Te írtad egyszeri). A magyarság nem öncél. A cél: a nagy lélek. De aki nagy lélek, s itt él, és vállalja a magyar nyelv és magyar nép végzetes igáját: az nagy magyar lesz okvetlenül. Te beszéltél — az én verseimmel kapcsolatban — centripetális és -fugális líráról. Fuss önmagádtól, s akkor önmagad központjába toppansz! Centrifugális magyarság! — ez az én jelszavam, ezeknek a köldöknyomogatóknak a láttára. Nos, visszatérek levelem kiindulásához. Talán a „logosz" nem veszett el. Ily miliő vett körül ama tegnapi „összejövetelen". Nem voltunk sokan. Egy férfi főtitkár Kondor néhány hölgy Kondomé En Folytattuk a múltkori témát. Én vezettem a szót. Óva intettem attól, hogy vastag magyarság-definíciót csináljanak. Kényelmes magyarság-sámfát. Ami nem tetszik — indogermán. Amit nem vesznek be — indogermán. S azt magyarázgattam elöljáróban Kondornak, az aktuális Tiszántúl-cikket a Cseresnyésről kiterítve, kár, hogy ez a „gördülő korcsmaformán" magyar Karácsony anynyira „indogermán" módon ír. Különösen a cikke közepe volt bökkenő. Nem a gondolat... A fogalmazás. Nem a „sűrítés"... Persze, védte nyakra-főre. S így került a szó a többi állítására is. „N. L. platóni lélek. Az ő formája a platóni dialógus. Legalább ehhez közelebb, mint a Komédia maskaráihoz. Egy baja van, egy hiánya: nem ripacs. A Szkéné pedig egy ripacsadagolást kíván. Inkább kell a tömegnek a Ripacsság nagyság nélkül, minta Nagyság ripacsság nélkül. A kettő együtt: a színpad marlowe-i diadala... S különben is, ami az indogermánságot illeti, N. L. — mint jómagam is — inkább indogermán. Nézzétek N. L.-t mint fizikumot: egy szép germán fiú. Egy Schiller-unokaöcs. Szereti, tiszteli is a drámáit! S ez vonz őbenne: az ő nagy idegensége. Hallatlanul érzi a magyarságot, s mégis — idegen. Mint egy égből közénk zuhant kristály. Kristályszerűsége vonz... (

Nincs teletöltve töltöttkáposztával... Nem hurkamagyar. Mély magyarságának hangsúlyozott vastagságait is átütötte a kristályüveg mozarti zenéje... De Ti ezt nem érzitek és értitek. . S ne csináljunk az ő színpadszerűtlenségéből vagy kevésbé színpadszerűségéből magyar színpadi törvényt. Tud ő kitűnő színdarabot csinálni, intelligenciája és formaösztöne biztosítsok minden morfológiát, de mégse vérbeli drámaíró. Legalább is még nem.