Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

továbbra is mindketten, s ez a közös lény fűzze még szorosabbra barátságunkat! Sajnos, a szemem mostanában — a göröggel párhuzamosan — kezdi felmondani a szolgálatot, ezért félre kellett tennem a görög szöveget. De Isten csak megsegít... ma kevesebb az irritációm. Este igyekszem nem olvasni, lefekszem 9-re,s korán kelek. Mint Pénelopé... Odüsszeusz... Egyszóval antigónéi életstílus diktálta levelem ne okozzon félreértést mizantróp lelkedben! Sokat gondoltam rád, a Pr. Sz. számára írt (készülő) Tanucikkem újra elővétette velem a Tanukat. (Igy ingerelt Keatsed az angolra, ez a görögre és így tovább... ) Mily kár, hogy nincs egy olyan kiadványunk, ahol elmondhatnánk, felmutathatnánk közösen eszményeinket. Idea kellene, mert itt az emberek nem látnak, a gyökér hiányzik a szemükből, a szem csírája, az „lö"... Arra a régi rögeszmére megyek vissza mindinkább, hogy ez az iszonyatos könyvdagály egy orvossággal kezelhető: az aiszkhüloszi és szophoklészi kevéssel. A Sziget-gondolatot ne adjuk fel, gyere vissza Sziget-Debrecenbe, várlak, persze a Kerényi-féle hibrid magyarságot (nem sértésként mondom, mert a Kerényi-M ellensúlyozza a stílus-sántikálást) szabatos, pontos magyarsággal kell ellensúlyozni, a magyar népmesék aranyával futtassuk be az antik mitologémák szegélyeit! Károly legutóbbi tanulmánya mint elv, sok gondolatot ébreszt, írtam is már neki. Gondolkozz tehát egy új Tanún, amely esetleg ősszel jelenne meg. Addig nagy .archaikus" nyugalmat kívánok, heverj el a korszak felhőjén, mint egy Zeusz. A felhők szórják bár a villámokat, te heverj rajtuk, és ússz, ússz — újabb, nagyobb és csendesebb távlatok felé! S a mindennapok sok apró-cseprő lármáját szűrd össze néhány sorba — epitáfium, epitáfium... Álljunk össze, véssük sziklába a Kor sírfeliratát: vihart, barátságot, szerelmet! Szeretettel ölel: 1941. IV. 10. Pali A fiatal anyácska kezét csókolom a kis Katóval és a többi kedves indákkal! Boldog ünnepeket mindnyájunk nevében! 322. [Budapest, 1941. ápr. 29.] Kedves Palim, igazat adok neked: nem kellett volna a Veres P. dolgába belekeverni. Egyáltalán: meg sem kellett volna azt a cikket írni. A húsvétot Kenésén töltöttem, mögöttem Teleki P. öngyilkossága, fölöttem a tavaszi háború motorzúgása, a táskámban Aiszkhülosz — s én a Minőség forradalma III. kötetéhez javítgattam a Tanu régi naplóit (San Remo, Erdélyi útirajz). Egyszerre valami damaszkuszi villanás csapott át rajtam (de Paulusból — önmagam Pauiusából önmagam Saulusává tevő), és megéreztem jelentéktelenségemet. De úgy, hogy ez az érzés azóta is a legnagyobb élményem. Jelentéktelen — nemcsak ebben a világomlásban, de még a magyar irodalomban is. Két-három hét óta ez az érzés bont és épít bsnnem. Volt fájdalma: a szégyen, hogy olyan szerepekben kakaskodtam.