Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

kai olvasom a tulajdon cikkeimet, mindenütt látom a bevágásra jó felületeket, s már magam sem tudom többé, miben mi volt az, amit egy cikk megírására érdemesnek találtam. Állapotom a vesszőfutásra készülő emberé, aki örül az első csapásnak, mert hiszen a fájdalom a fájdalom elképzelésétől váltja meg. A teljesen rosszhiszemű emberek hallgatni fognak a lapról, a félig rosszhiszeműek, a Féják, megmarják. Harmadik nincs, s ha nem látnám magam körül a gondolatkölcsönzés csatornáit, e kiadott folyóiratot az íróasztalomba zártnak tekinthetném. így mégiscsak érdemes csinálni, a kisebb tolvajok közt talán támad egy tehetséges gyerek, aki szerencsésebb természettel, nagyobb hajlékonysággal dicsőségesen fejezi be, amit én dicstelenül kezdek. Az eszme, amely mozgat: jó, talán az eszközeim rosszak, s a természetem nem elég harcálló. Magam is érzem, hogy ez a hét év irodalmi élet rettenetesen megviselt, amikor a kislányom meghalt, halála pillanatában is iszonyodtam a tulajdon halálomtól, ma a legboldogabb családi élet közepette egyetlen vigaszom, hogy a sorsom egyszer csak fölment, s a sírban nem kell írónak lenni. Húsz-huszonöt számot akarok még a Tanúból kiadni, sajtó alá rendezni megelőző kritikáimat, három regényemet és színdarabomat, kikerekíteni a verskötetemet, s a legfontosabb: megírni életrajzomat — ha az megvan, munkásságom, úgy érzem, teljes egész, melyhez sem én nem adhatok hozzá, s melyből mások sem vehetnek el. Ha minden erőmet összeszedem, három-négy év alatt ezt a munkát elvégezhetem, feleségemmel megbeszéltük, hogy mihelyt pénzhez jutunk, veszünk Pest körül egy hold földet egy egyszobás házzal, s oda húzódunk, őt is megtörte annyira az én írói pályám, hogy (hajdan mulatós, életvidám lány) szívesen választja a remeteséget. Hétéves házasok vagyunk, azalatt a megszégyenítésnek o lyan iskoláját járta velem végig, amely után a kettes magány, a legegyszerűbb paraszti környezet már csak orvosság lehet. Nem tudom, milyenek lesznek három-négy év múlva a politikai viszonyok, ha fölfordul a világ, akár jobbra, akár balra, az ellenségeim kihasználják ellenem, s elütnek ettől a kis parasztbékétől is, ha nem csinál a politika a tanúkból mártírokat, talán lesz néhány csendes évem, s visszaadhatom szeretetben a családomnak, amit ők most anyagiakban és elnézésben áldoznak értem. Nem valami biztató, tudom, hogy lapom első számához ilyen ajánló sorokat írók, s ha írói érdekemet tekinteném, nem is írnék, de remélem, hogy a te szemedben egy irodalmi jelenségnek ez a fekete talaja nem föltétlen bizonyítja reménytelenségét. Nálunk, Magyarországon talán mindig ilyesféle gondolatok szomszédságából fakadtak az írói alkotások, s e fájdalomnak volt étvágya a munkaláz, mely engem életben tart, míg elemészt. Nem haragudtál meg rám, hogy az utóbbi időben elhallgattam? Egy kitűnő Tanuszámmal akartalak meglepni, s azt reméltem, már 10[-e] körül kirukkolhatok. Nos, a Tanú nem lett kitűnő, s az adminisztrációja még rosszabb, mint a lap. Nagyon megbántam, hogy az Egyetemi Nyomdát választottam bizományosul, hihetetlen arcátlanság, hogy azért, mert ötszáz példányt minden rizikó nélkül egyéb nyomtatványaikkal szétküldenek, milyen nagy kegytevőknek képzelik magukat a 40 % jutalékukkal. Borzasztón röstellem, hogy a Könyvbarátok nyavalyás hirdetését utolsó pillanatban, revolverezéssel, odakényszerítették a lap borítékára; azért dobtam el aranybilincseket, hogy ra-