Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

kell rohadnom, hogy hajtani tudjak. Nem vagyok annyira gyáva, hogy e sors szépsége ne lelkesítsen, s nem vagyok annyira együgyű, hogy csak lelkesítsen. Lapomban nem fogok még csak gyanús eszközt sem használni, de meglátod, hogy ellenem minden eszk. szent lesz. Magad írod, hogy viselkedett velem szemben Babits, a barát. Mit várhatok most? Az inkvizíció modern eszközei hihetetlen változatosak. S ha ezt bírom is, kommunizmus, hitlerizmus, Bethlen s még mi nem lóg a levegőben! Te is „üldözési mániáról" beszélsz, s ezért nem ismétlem előtted, hogy nyíltan és burkoltan hányan ígértek nekem akasztófát. Ha az életem túlságosan kedves volna, bizonyára nem indítanám meg ezt a folyóiratot, viszont ha egyáltalán nem volna kedves, akkor sem. Nem találnál ki valami jó címet a számára? Vélemény, Kortárs, Szemtanú vagy egyszerűen: Tanú, hisz elég kevesen tudják, hogy a tanú görögül mártírt jelent. No, mára talán elég is ennyit. Más kérdéseidre máskor. Szeretettel üdvözöl ott a Hortobágyon, kalyibádban, egy kastélylakó (Dorogon vagyok az apósomnál, aki nagy kapitalista, sajnos, nem az én irodalmi tevékenységem javára): Németh László Sátorkőp. (up. Dorog), 1932. június 26-án. 6. [Debrecen - Bocskay-kert, 1932. fül, 3-9.) Kedves Barátom, érdekes a véletlen találkozása. Veled kapcsolatban a töredékek közt ilyesmi áll (most hirtelen nem találtam rá szeszélyesen rendezett papírdarabjaim közt): „A kritika a tanúzás egy neme. Az ítélet garanciája a kritikus szívében és agyában van. A tanúzó Németh kézfelmutatására alkotások sorsa dőlt el hosszú évekre..." Tanú: nekem ez a cím kifejező, ajánlom megtartásra. (Gondolkoztam a szó szignumosíttatásán.a cím appealjén, s így is bevált.) Leveled lap-apológiáját lényegében osztom, csak azt szeretném, ha mégis Áprilynak adnál a bőségből egy-egy cseppet — a P. Szemle is fórum, s a szó álljon helyt önmagáért, s nemesítse meg a fórumát. A Literatura (Supka pletyka lapja) a júliusi számban a Tudós írások rovatban (micsoda stréber archaizmus!) próbál belecsípni „szabadságod" ba, de oly bulvár szellemességgel, hogy egyszerűen kár vele tovább foglalkozni. Most jobban látom, mint valaha: meg kell szervezni hónapok és évek lassú munkájával a gondolatot, akkor nyugodtan ülhetünk benne, mint a tankban. (Rossz hasonlat?...) Megszervezni: most ez foglalkoztat leveledből. Megilletődtem a zuhogó sorok meteor -robogásán (a „provokált szervezet" spontán iramán), s mélyen éreztem: a tehetség éltető erő. Én nem vagyok s nem óhajtok lenni rendező, csupán lopva felfigyelni egy-egy törvényre, amit más szóval szervezésnek neveznek. A szervezetet próbálom rekonstruálni, mint ahogy a valóságban össze van téve. De mi ez? Micsoda misztifikációja a dialektikának? „Szervező", „rendező", nem „konfundáltam" itt össze a fogalmakat? Nem jöttem itt zsákutcába? (Érzem, egy kis homály nyomaszt, ebből ki kell menekülni.) Tehát annak lidérce ült rám: milyen arányban kevered a valóságot a gondolattal?