Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

készült, s túl igénytelen, ha neked is kedved van az új Ember és szerephez, ennél kötök ki. Az én írói munkásságom a VII. Gergellyel lezárult, ez volt a hattyúdalom, s ami még kisajtolódik belőlem (Az utolsó kísérlet: bérmunka), csak újabb s újabb hattyúdal lehet. A közvetlen, si keres kapcsolat a színházzal talán még föllobbantott volna egy új vállalkozásra, de hogy onnan is kikoptam, hadd írom epilógusaim. Az Emberes szerep II. ilyen lesz, remélhetőleg kevesebb irodalmi boggal. Egy-egy számra egy ív petitet szánj rém, úgy két év alatt talán lemegy. Az első küldeményre azonban legalább tíz napot kell várnod, hiszen csak most kezdek neki. Ha a régi leveleimet (1932 nyara, ősze) néhány hétre el tudnád küldeni, sokat segítene. Tóth Béla cikkét a Pr. Sz.-ben elolvastam, egy-két helyen elnyargalt (vonat és őrházak), de különben követni tudta fejlődésed, s hangja után, remélem, nem fog jellemben „az én fiataljaimhoz" (Gál I. etc.) hasonlítani. Mind a két versedet többször is áteresztettem magamon, van valami bizarr ellentét e versek nagy mondanivalója s a részletek „sámáni" magad elé mormolása közt. Nem tudom, mi ez, az akusztikát nem ismerő költő beszédhibája vagy egy egészen új sablon-gyilkos „módszer", amely a „vezér gondolatot" ízekre tépi, s száz apró s mégis összetartozó verslényben kelteti ki, ahogy a sárkányfogakról írja a thébai történet. Különösen az Itáliához-ra vonatkozik ez. Azt hiszem, az a milánói Mussolini-beszéd váltotta ki, amelyet a rádión két éve én is hallgattam, de félreérthetetlen szembemondás helyett a hortobágyi poéta-csend sa pokolbeli tömegjelenetek varázslói összekavarása s szét-szétválasztása az, ami beszél vagy inkább rezeg. Az utolsó részlet különösen szép, imád a Hatalomhoz a magam estéireéjszakáira emlékeztet. (ASzámadást köszönöm, az én számadásom az Ember és szerep lesz.) S az irodalompolitika? A három levelezőlapot visszaküldöm: Sárközi önzetlen fiú, jó barát, de az irodalmi középarányosért föláldozta a Válaszban a Tanu-szellemet. Neki Féja a bálványa! Hogy Illyés a leveledre s főképp az epigrammádra nem válaszolt, azt nagyon megértem, ő már-már Baumgarten-kurátor (Babitsnak mégis rákja van), s esszék gőziben akar fürdőzni ezután. Fodor, Szegi, Halász s még hányan, innen kapják az inspirációt. A Baumgarten-díjnak úgy látszik, ez lesz már a sorsa, hogy minden nemzedékben a leggyengébb jellem kaparintsa meg. Eklektikus költők, hínárzó természetek. De Illyés hajlékonyabb, s ezért még kegyetlenebb. Örülök, hogy rajtam még az elődje követte vagy követtette el a Literaturmordot (jó párja a Justizmordnak?). Köszönöm a családról küldött fényképeket, ha egy amatőr fényképészt megvághatunk, viszonzom. Szép nagy gyerekeid vannak. Sokszor ölel: N. László Kedves Pali, a tegnap írt levél még mindig itt hever az asztalomon, s a délutáni postával jön a te „forrongó" kártyád, hadd intézzem el egy bélyeggel. Féjáéktól nagy alávalóság, ha a Választ otthagyják, hiszen Sárközi valósággal rájuk építette (építhette volna pl. rám-Kerényi-Hamvasra vagy kezdetben Cs. Szabóra is), s másokat sarokba állított értük. Én Sárközinek már ősszel megmondtam, hogy nem írok többet a Válaszba, és semmi közöm hozzá, de mégsem vette le róla a nevem. Olyan jó barátnak bizonyult, s önzetlen szerkesztőnek! Semmitől sem irtóztam úgy, mint a hálátlanságtól, ta-