Gulyás Klára - G. Merva Mária szerk.: Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése (Budapest, 1990)

gondolatok is megleptek: nem lesz-e Szabó Dezső-ízű a lapvállalkozás? Mintha még evvel a ténnyel is rádupláznál a Szabó Dezső-ta nítványásgra! De aztán jöttek az ellenérvek s balga félelemnek tartottam az előbbieket. És így tovább. Aggódtam — ez volt a mélyebb alap — a töménység sorsa miatt. „Kis felületen nagy erőfeszítés' : ez vájt belém. S tovább töprengtem: nem lehetne-é ezt az aktivitást belekapcsolni egy eszményi kartellbe, amely nem fojtná meg, hanem kilomboztatná? S foglalkoztatott (passzíve) más — jelentéktelenebb — gondolat is: nem túlzott-e az író vádja a lekicsinylés, semmibevevés tárgyában? Nincs-é egy kis üldözési mánia vagy „hiper"-érzékenység tetszelgése panaszaidban? Hiszen Áprily szerint a Prot. Szemle Téged mindig tárt karokkal várt, Áprily készült Felsőgödön meglátogatni, hogy a Szemlébe intezívebben bekapcsoljon. Igaz, tükört nem tartott idáig senki lelki arcod elé — rajtam kívül —, de ez írói munkásságod természetéből következett. Elsősorban a technikaiból: sokfelé dolgoztál, nem volt könyved. Másodsorban a pszichológiaiból: a Te pályád a magyar irodalom tágabb útja: fókusz voltál, idegen sugarakat ítéletbe gyújtó. Aki Veled szembe akart nézni, szembe kellett néznie az új magyar irodalommal. Szerintem jó volt ez, ahogy volt: így fejlődhettél törvényeid szerint, az eddigi pályadarab befejezett egész. Vigyázni kell a következő darabra. Tanulmányomból több sort kihúztam. Az utolsó mondat ez lett volna: „Ha most félbeszakadna, akkor is befejezett maradna, mint egy Petőfi-kötet." Ez a sor az utolsó órában töröltetett a nyomdászok által. (Harc a véleményért!) Az ékezet kedvéért maradt el ez a mondat. Te megértetted, nekem ez kellett. A többivel nem törődöm. De hátha ostoba anakronizmus már Neked ez a levél, a Te gyors oxidációdhoz? Most veszem észre, mennyire híg vagyok; a Te leveled egy szép gömbalakú tanulmány, én pedig terv nélkül hadonászok a tintával. Illyés Gyula nemrég azt írta nekem, hogy vannak gondolatok, melyeket csupán mimikával (akármennyire majomszerűek is!) lehet sejtetni — s talán ezek a legértékesebbek. Szerintem a leírt szó, a sakk-lépés-gonddal elhelyezett szó, mégiscsak a legtöbbet mondja, de azért némi igazsága van Illyés barátunknak. Ha ráérsz, nyáron gyere le (mondjuk, egy hétre) Debrecenbe, egy kis „mimikára", üres a lakásunk, ki-kijárnál Bocskayba is, eltöltenénk egypár vidám napot. Hátha nyereség lenne mindkettőnkre ez a kirándulás? Igaz, én, amilyen gyorsan tudok fecsegni, éppúgy küzdök magamban a gondolat szerves érlelődéséért, s valóban majommimika sülne ki társalgásomból. (Még mindig előttem a kép, amikor vitatkozni próbáltam Veled Debrecenben, Szöőr Józseféknél, a terített asztal felett. Akkor még nem ismertem a Németh-komplexumot, a sejtelem már megvolt, de a logika nem tudta galléron csípni, s vergődtem, s Te, mint fölényes hal a tavában, mosolyogva szemlélted vergődésemet.) Emberi Színjáték, igen, a tanulmányban lefektetett vonalat hosszabbítsd meg, s kész a többi részre is a véleményem. (Astb. a tanulmányban erre a „hosszabbításra" céloz!) Ha még mindig nem avult el a dolog (ti. az átdolgozás terve), s véleményed nem másult, írd meg, s én boldog leszek, hogy segíthetek. Ez a levelem is csak dadogása annak az örömnek, amely eltöltött, hogy lelkedben visszhangra találtam. A papírnak vége. S íme, most jönne-tolulna a sok mondanivaló. Mellékeljek újabb papírt? Nem merem. Majd Debrecenben — ha lejössz — megmutatom egy 1928-ban