Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

valamilyen ügyben igazságtalan" volt velem, s amilyen szeb'd voltam egyébként, ilyenkor megvesztem. Svájc után beléptem a Nasiciba. Egy kétbalkezes, az ostobaságig naiv fiatalember, aki nem találta a helyét az általa ismert társadalmi rétegben, sem magát nem ismerte, de még sokkal kevésbé az életet. Meggyőződésem, hogy csak egészséges, élni vágyó testem őrzött meg egész életem során a búskomorságtól, s hogy csalódásaimnak s életösztönömnek a küzdelme kergetett mindig a szélsőségekbe. Mint már említettem, rossz emlékeimet általában el tudtam fojtani — ez vonatkozik a Nasicinál eltöltött évekre is, s ennek köszönhető, hogy mindig voltak boldog szakaszai az életemnek, amelyek mindig újabb csalódásokkal, keserűen végződtek. Elég! Mint úgynevezett praktikáns, gyakornok léptem be a Nasiciba 60 korona fizetéssel. Az expedícióba osztottak be, melynek Morocz volt a vezetője. Morgós, rosszkedvű ember volt, ha feldühödött, üvöltözött (aranyér?), alacsony, fekete bajszú ember, székén gumipárnával az aranyere miatt. Rendszerint egy nagy teremben ültem nyolc-tíz más hivatalnokkal együtt, a terem bal oldalán, velünk szemben ült Morocz a terem végében. Köböltem: azaz a telepekről elszállított faanyag szállítási jegyzékeit ellenőriztem, szorzás, összeadás a végtelenségig. A gépszobában, egy kis udvari szoba, gépelni tanultam. Itt vidámabb, fesztelenebb volt a hangulat, mert nem volt „főnök". Kux Olga, már akkor vénlány, a legjobb gyors- és gépírónő, rendszerint csak az igazgatóknak gépelt, rajta kívül még egy Anci nevű nagyon sovány, vihogó lányra emlékszem, akinek a fiatalabb hivatalnokok mind udvaroltak, legkomolyabban egy már valamivel idősebb s tekintélyesebb Hübsch nevű bajuszos, s azt hiszem, sánta tisztviselő. Még egy Löwinger nevű, nagy orrú, sovány, vidám fiúra emlékszem az expedícióból, ez is sokat tartózkodott a gépszobában. Rajtuk kívül ebből az első időből emlékszem még a könyvelés vezetőjére, Vadászra, egy sima, gömbölyű arcú emberre, Gözlre, a levelezés vezetőjére, Kovács igazgatót már erniítettem. Volt ezenkívül egy Stern nevű igazgató, magas, őszülő pofaszakáll, gyors mozgású, hevülékeny, ez keveset tartózkodott a központban, ide-oda utazott a telepek között, ő vásárolta, hajszolta fel az erdőket, hangos, vérmes ember volt. Herzog is a könyvelésben dolgozott, bajuszos, lassú mozgású, dörmögő hangú, ritka szavú ember, úgy tudom, végig agglegény maradt; mikor Vadász később elment, ő lett a főkönyvelő. Rémlik, talán kártyás korszakomból, mintha azt mondták volna róla, hogy magas kamatra pénzt ad kölcsön, lehet, hogy próbálkoztam is nála. Jóízű ember volt. Barátkozni senkivel sem barátkoztam. A pénzt elsején egy kemény borítékban kaptuk, kívül voltak feljegyezve a levonások, később rendszerint már előlegben felvettem az egész fizetésemet. Első év után 85-re emeltek, aztán 115-