Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

Ennyi mindössze, amit apám családjáról tudok, a semminél is kevesebb. Még annyit talán, hogy állítólag a szegedi rabbinátusnál levő iratok szerint a család a XVIII. század közepe táján vándorolt volna be Magyarországra, hogy nagyapám 48-ban nemzetőr volt Szegeden, s akkor magyarosítottak Deutschról Déryre. Apám 1843-ban született, ezek szerint akkor hatodik évében járt. Szüleiről semmit sem tudok. Első házasságából, melyről szintén nem tudom, hogy végződött, válással-e, vagy az asszony halálával? — nem maradt gyerek. Jómódú szegedi ügyvéd volt, amikor megismerkedett (hogyan? miképp?) Bécsben anyámmal, feleségül vette, néhány évig Szegeden éltek, aztán felköltöztek Pestre. Ötvenegy éves volt, amikor én megszülettem, anyám harmincegy. * Vajon életem szomorújátéka nem azzal kezdődött-e, hogy apám felköltözött Pestre? Itt hontalan volt, gyökértelen, s a nagyszámú bécsi család csakhamar teljesen felszívta (erről később lesz szó). De másrészt a bécsi család — halálukig németül beszéltek — ugyancsak gyökértelen volt Magyarországon. Apám idegen test anyám rokonságában, ez a rokonság idegen test Magyarországon, s ebbe a lazán lebegő, felemás létbe, amelynek sem itt, sem ott nem volt kapaszkodása, s ahol mindenütt, végig német szóval éltek, ide születtem én bele magyar írónak. Ha természettudományhoz, mérnöki, orvosi pályára stb. van tehetségem, talán nem ártott volna meg, hogy nincs anyaföld, amibe kapaszkodjam, s talán másképp végzem. Vagy ha az apám Szegeden marad, s megkapom azt a környezetet, amelyre magyar írónak szüksége van. Bizonyára akkor is szocialista lettem volna, de közelebb a földhöz. * Apámról már csak öregkorában vannak személyes emlékeim, az is nevetségesen kevés. Ügyvédi irodájáról például semmi, kivéve egy nagy szekrényt, mely tele volt régi poros aktákkal, s egyszerre eltűnt. Azt hiszem, az irodája rosszul mehetett Pesten, s letett az ügyvédi gyakorlatról. Nagyon tisztességes, szolid, megbízható ember hírében állt, idegenektől is tudom (Bródy Sándor), hogy a kamarában is sokra becsülték, de öregségére alighanem már nehézkessé, lassúvá, túl óvatossá vált, lemaradt a pesti tempóról. Vagyona kamataiból élt, eladta (mikor?) szegedi bérházát, s helyébe megvette Pesten a többet jövedelmező, bár nagy bankkölcsönnel megterhelt Wesselényi utca 13. sz. négy vagy ötemeletes bérházat, hova mi magunk is beköltöztünk. (Apám itt az új lakásban sehogy sem találta helyét.) Takarékos, magára semmit sem