Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

Anyám bécsi születésű, apám szegedi. Két fiuk született. Apám hetvenhat éves korában öngyilkos lett. Anyám ma kilencvenhat éves, és tizenegy éve ágyban fekvő beteg. Öcsémet a németek megölték az auschwitzi gázkamrákban. Én börtönben vagyok, jelenleg a rabkórházban. Gyereke sem az öcsémnek nem volt, sem nekem sincs. * De nem csak a szűkebb családom ilyen szerencsétlen alaprajzú, bár ilyen sűrűn, töményen ritka helyen gyűlt össze a baj. De a rokonságom is mind az anyai, mind az apai ágon kihalóban van, az erős törzsökből már csak mindöszsze két unokatestvérem él külföldön, idehaza meg két másod- vagy harmadunokatestvérem. Ketten viselik még a nevemet, Endre és Pál, az utóbbit nem is ismerem; úgy tudom, énekes, a Rádióban szokott szerepelni. * Endrével ötször ha találkoztam életemben. Az apám vére, csendes, szerény, tisztességes, és halálosan unalmas. A felszabadulás után, úgy tudom, az igazságügyben dolgozott, később egy N. V. ügyésze lett. Valami két éve házasodott meg, egy kis énekesnőt vett el, ki feleségem szerint az Opera kórusában dolgozik; még menyasszony korában mutatta be nekem, amikor véletlenül találkoztunk a Zserbóban, hol anyámnak a havi teasütemény- és cukorkaadagját szoktam megvásárolni. Szívesen tartotta volna velem a rokonságot, ugyanúgy, mint Zsuzsa nővére (tanárnő; róla majd később, lásd iskolalátogatás, Felelet), s ma mindkettejükkel szemben lelknsmeret-furdalásaim vannak - s még hány emberrel szemben, akikkel nem voltam elég tapintatos és jó! Mindig kéznél volt a jó ürügy: a munka: én az emberiség, a jövő, a haza stb., stb. számára dolgozom. S. közben a lábára hágok a ma élőknek, közvetlen környezetemnek? Igaz, ők a „híres" rokonnal akartak közösködni, de. .. Hagyjuk! * Apjukat, Sándor bácsit, apámnak unokaöccsét, a felszabadulás utáni években ismertem meg (Zsuzsát is akkor), talán 45—46-ban, amikor először jártam lenn Szegeden, apám szülővárosában, a Déryék költőhelyén. Később majd gyakran szó lesz róla, hogy Pestre költözött apámat hogy elnyelte az osztrák család, anyám rokonsága; egyik bizonyítéka, hogy én magam ötvenéves múltam, mikor először kerültem el Szegedre, s egy lelket sem ismertem még a szegedi atyafiak közül. Gyerekkoromból emlékszem ugyan egy Ernő