Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

ismerő volnék, ezen még csak el sem gondolkodtam. Azzal érveltem magamban, hogy az emberekben való bizalmam jogosult, sosem éltek vele vissza; azt szoktam mondogatni, hogy sosem csaptak be, egy zsebkendőt soha nem loptak el tőlem, minden elveszett holmim megkerült. Lehet, hogy nem számoltam meg a zsebkendőimet. De ha történetesen olyan Szerencsés János lettem volna is, akit minden tolvaj babonásan elkerül, ez sem bizonyítana az igazam mellett. Mindegy, nem akarok elébe vágni az elmondandóknak. Mindössze csak ennyivel: mások ellen is vétettem, önzésből, könnyelműségből, ostobaságból, de a legnagyobbat önmagam ellen. * A jegyzetek technikai részét illetőleg: nem tudom betartani az idősorrendet. Hitvány, rossz emlékezőtehetségem van, nemcsak hogy egész hosszú esztendők hulltak ki belőle, de életem legfontosabb eseményei közül egyikre-másikra csak fogalmilag emlékszem vissza, minden részlet elhalt mellőle, bizonyára van olyan is, melyet egyáltalán nem tudok felidézni. Azt fogom tehát feljegyezni — kizárólag a magam használatára! —, ami épp eszembejut, persze lehetőleg életem folyamát követve, s hol egy eseményt, hol egy személyt állítva fel útjelző táblaként. Hogy a hézagokat annak idején (?) hogy fogom kitölteni, nem tudom. Családom szinte az utolsó emberig kihalt, anyám kilencvenhat éves, és vajon látom-e még? Egy unokahúgom él külföldön, akiről szintén nem tudom, hogy életben van-e még, meg két-három távoli rokonról tudok, akikkel azonban nemigen tartottuk a rokonságot — tehát ki segíthetne az emlékezőtehetségemnek? Van — ha ugyan megvan még — néhány láda magánlevelem, mert évtizedek óta elrakom minden levelemet; ezekben bízom, hogy kisegítenek, ha valaha sor kerül rá. Megismétlem, ezek a jegyzetek csak a magam használatára készülnek, emlékeztetőül, ha valaha sor kerülne életrajzom megírására. Mindent fel fogok jegyezni, ami eszembe jut, s amilyen sorrendben eszembe jut, nem mérlegelve, hogy annak idején életemben s majd az önéletrajzban mennyit nyom a latban. S természetesen azt sem, hogy egy-egy emlékkel mekkorát ütök önmagámon. Ilyenformán annyi lesz a fölösleges, senkit sem érdeklő adat és észrevétel, hogy talán a negyedét sem fogom tudni felhasználni — viszont négyszer annyi fog hiányozni abból, amire emlékeznem kellene. Még egyszer, harmadszor: mindezt önmagamnak írom. *