Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Függelék - Felszólalás a Petőfi Kör sajtóvitáján, 1956. június 27.

melyek az elmúlt évtizedben megint csak nem voltak azonosak, s megint csak a politika hibájából nem lehettek azok; s amikor lelküsmerete e kettőnek a kereszttüzébe került, akkor mindig a meggyőzőbb hatalommal rendelkező politika javára döntött. Csak természetes, hogy mint általában azoknál, akik két urat szolgálnak, döntései, egész magatartása az állandó lelküsmeret-furdalások nyomát viselték; sajnos, Y. elvtárs beérte ezzel a lelküsmeret-furdalásokkal, s nem tudta magát rászánni arra, hogy levonja belőlük a kézenfekvő következtetéseket. Végiggondolva miniszteri pályáját, amelynek természetesen csak részleteit, a nyilvánosság elé kerülő töredékeit ismerem, úgy látom, hogy ennek a pályának minden szabad szemmel látható részlete, Y. elvtárs minden cikke, beszéde, sőt ezeken belül, szinte azt mondhatnám, minden mondata, ennek a szerencsétlen kétlakiságnak a jegyét viseli. író lévén — s emlékeztetni szeretnék arra, hogy én a felsorolt három példáról mindvégig személyes véleményemet, egyéni ítéletemet mondtam el -, tehát író lévén, s hozzáteszem, kommunista lévén, nem tagadhatom meg együttérzésemet ezzel az emberi konfliktussal, bár meg kell állapítanom, hogy szerintem mind ez ideig nem jutott el megoldásáig. Egy írószövetségi önbírálattal nem lehet megvásárolni a katarzist. Tisztelt elvtársak, miért hoztam fel, s miért időztem ilyen sokáig név szerint megnevezett személyeknél, holott megjegyzéseim elején épp azt kifogásoltam vitáinkban, hogy túlságosan is a külszínhez, azaz egyes személyekhez s egyes eseményekhez tapad? Példának hoztam fel e három elvtársról alkotott véleményemet annak a bizonyítására, hogy az egyes személyeket, az egyes eseteket tárgyaló bírálat önmagában nem elegendő, s nem helyettesítheti azt az átfogó, a jelenségek lényegét kutató kritikai gondolkodást, melyre okvetlenül szükségünk van, ha ki akarunk lábolni mai süppedékes helyzetünkből. Mert végeredményben mit találtam a személyi példák vizsgálatánál? Van, akitől azért vonom meg bizalmamat, mert túl gyakran változtatja — kötelességszerűen — nézeteit s álláspontját, van, akitől azért, mert túl mereven ragaszkodik általam tévesnek ítélt meggyőződéséhez, van, akiben azért nem bízhatom, mert maga sem bízik magában. Három különböző eredmény, melyeknek nincs semmiféle közös vonásuk, s melyekből legföljebb egyéni emberi hibákra — vagy erényekre — következtethetek, de nem jutok egy lépéssel sem messzibbre abbeli igyekezetemben, hogy felfedjem közös bajaink eredőit. Teljesen nyilvánvaló számomra, elvtársak, amikor ezt a mi sokat szenvedett országunkat nézem, s amikor összehasonlítom azt, ahol ma vagyunk, azzal, ahol lehetnénk, amikor egyfelől a nép sebeit, másfelől erejét vizsgálom, teljesen nyilvánvaló akkor számomra, hogy jelenlegi, gyakran áldatlan, gyakran nyomorúságos állapotunkat csak kis részben köszönhetjük emberek tévedé-