Déry Tibor: Börtönnapok hordaléka. Önéletrajzi jegyzetek, 1958 (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1989)

Önéletrajzi jegyzetek, 1958

fa alatt. — Karinthyt Bródyéknál ismertem meg. Zsakett, csíkos nadrág, világossárga cipő, bizonyára szándékosan vette föl, mert egész délután — uzsonnán voltunk - bohóckodott. Felállt egy bársonyhuzatos székre megtapogatni a csillárt. Behívatta a szobalányt, s egy koronát adott neki, hogy hozzon fel neki a Gresham kávéházból egy kávét, mert éhes. Sári néni majd elájult, Pádiék fulladoztak az elfojtott nevetéstől. Körülbelül 1918 tavaszán költöztem el szüleimtől a Rózsadombra, a Veronika utca 4. szám, Fenyves-villába. Kétemeletes bérvilla, melyet tulajdonosa szobánként, bútorozva adott ki. Fenyves városi tisztviselő volt, horgas orrú, szemüveges szörnyeteg, felesége egy szétfolyó, kövér, lompos, piszkos asszony, egy Mariska nevű cseléd takarította a szobákat. Minden emeleten volt egy-egy kis üvegveranda, azt is szobának adták ki. Az egész utca összesen két házból állt, szemben a miénk bejáratával egy kis kápolna. A Margit körútról, szemben a híddal, nyílt a keskeny, meredek Margit utca, melynek csak az egyik oldalán voltak házak, egy ötemeletes bérház, aztán földszintes öreg házak, az egyikben nyári kocsma, a másik oldala kertesítve volt. Ez az Apostol utcába torkollt, honnét száz lépés után körlépcső vezetett fel arra a kis dombra, melyen a Veronika utca két háza s a kápolna állt. A kápolna körül füves térség, néha egy kecske legelt rajta. A ház bejárata oldalról nyílt, a kápolna felől, egy tenyérnyi kertből. Ha az ember továbbment az Apostol utcán, a Gül Baba utca felső végéhez ért, majd ezt elhagyva (Rózsavölgyi polgármester háza állt a sarkon) a Vérhalom utcába. Ennek a kezdeti szakasza, mely a Dunával párhuzamosan, magasan a város fölött húzódott, akkor még beépítetlen volt, fű s bokrok nőttek az ösvény két oldalán, mely aztán néhány száz lépés után bal felé kanyarodva utcává szélesült. Itt a bokrok alatt, hol soha egy teremtett lelket nem lehetett látni, sokat hevertem, olvastam, írtam. A Veronika utca volt írói életemnek legboldogabb korszaka. Kétségek nemigen gyötörtek, „tudtam", hogy a vüág egyik legnagyobb írója vagyok. Minden munkámnak úgy fogtam neki, hogy ennek remekműnek kell lennie. — Szép nagy szobám volt, a lépcsőházi bejárattól balra az első, a balkonról egész Pestet be lehetett látni. Felhozattam hazulról a könyvszekrényemet, a Tihanyi-képet, a szobában volt ágy, dívány, szekrény, télen vettem egy gázkályhát (1918-19 telén), nagyon büdös volt. A közlekedés sem volt könnyű, télen a meredek Margit utca, a lépcső jeges, síkos volt. Beköltözésemkor vettem Stowassemél, a leghíresebb pesti hangszerboltban, a Fő utcában valamilyen fúvós szerszámot, azt hiszem, szárnykürt volt, csillogó sárgaréz, bársonytokban, elhatároztam, hogy megtanulok rajta játszani, esténként kiülök a balkonra, és zenélek a lábamnál elterülő városnak. (Huszonnégy éves voltam már.) Egy hangot nem tudtam kihozni soha abból az átkozott hang-