Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)
Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - A párduc
Aranka: (dermesztő, zsarnoki hangon) — Frici, idejöjjön! Frici: (remegve, mártír arccal) - Tessék. Aranka: — Térdre! Frici: (siránkozva, könyörögve) — Jaj jaj bocsánat! (letérdel) Aranka: - Megitta végre a halálos mérget, amit az éjjeliszekrényre odakészítettem? A gyermek nem bírta tovább hallgatni. Zokogva rohant az anyja ölébe, és ekkor mondta izgalmában a következőket, amit oly sokat emlegettünk később, mi beavatottak: — „Szóval mondom, veszélyesen az Aranka egy dögkoponya, veszek egy darálót, belenyomom a fejébe és agyondarálom. 9 Máskor hozott egy kis ágat, suttyomban Frici kezébe nyomta: — „Amikor alszik, szúrd belé . Valahányszor elment rostéllyal elzárt járdaszéli csatornanyílás mellett, mindannyiszor megjegyezte, hogy „ezen kell átpaszírozni az Arankát. Arankának mondta, nem néninek, mert Aranka nem is tűrte volna, még ekkora gyermektől sem, hogy néninek szólítsa, igaz, hogy nem is illett rá a néni elnevezés. Letagadhatatlan, hogy a gyerekes cívódások már az első hetekben megkezdődtek közöttük. — Frici megőrült? Frici, magának elment az esze. — A fiamnak 10 is ez az első gyermekkori emléke kettejükről, amikor házasságuk után közvetlenül, első ízben jöttek el hozzánk. Fricinek kezdetben tetszett a hevesvérű nő barbár, fegyelmezetlen viselkedése, ez az örökös támadásra lendülés, de amikor nagyonis váratlanul érte őt, néhányat sóhajtott, behúzta a vállát, végnélküli magyarázatokba kezdett, majd leült egy kávéházi asztalhoz, és újra meg újra megírta nőellenes írásait. Sokszor jött el hazulról szeme alatt kék folttal, összekarmolt képpel. Már megint a macskáddal játszottál? — kérdezte Heltai Jenő. Ilyenkor mihozzánk nem látogatott el, ha más előtt nem is, de Kosztolányi előtt szégyenkezett. Egy ízben fél arcán megborotválva menekült a házi viharok elöl egyik, a közelben lakó barátja lakására, s ott fejezte be a borotválkozást. A kávéházban vizespoharak, üvegek röpködtek, olykor az utca is hangos volt kettejük veszekedésétől. Mégis Karinthy engedett. Az volt az elgondolása — legalábbis görcsösen ragaszkodott ehhez a rögeszméjéhez —, hogy ő majd megjavítja, megszelídíti a feleségét. Játszotta, újra meg újra játszotta a „megváltó szerepét. Minden szerepe között ehhez a szerepéhez ragaszkodott legtovább, mert valójában nagy szerepjátszó volt ő is, mint annyi nagy íróelődje.
