Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Karinthy és Kosztolányi

Az uram gyakran bánt vele úgy, mint tanár a diákjával, tanárt s diákot egyként karikírozva. Az iskolából fegyelemsértés miatt kizárt, de színjeles diák, az örök diák tréfálkozott a rossz tanuló másik diákkal, de voltaképpen egy követ fújt vele. Ámbár többször megemlítette azt is, hogy ha Frici humanista gimnáziumba járt volna, kétségkívül tisztábban, logikusabban gondolkozna, s nem törné a fejét sokszor fölöslegesen, már régesrég tisztázott kérdéseken, s kár, hogy a latin szellem világosságát némelykor nélkülözi. De azt is elismerte, hogy Karinthy csavaros észjárása sok mulatságos, érdekes, sőt, mély ötletnek a melegágya. Kettejük különböző gondolkodásmódja élesen kitűnik a két hasonló témakör különböző feldolgozásában. Kosztolányié tisztább, világosabb, de bizonyos ponton túl nem megy, mintha az illendőség tartaná vissza a jólnevelt, udvarias gyermeket, akinek megmondták, hogy márpedig azt az ajtót nem szabad kinyitnia, abba a szobába nem szabad bekukkantania. Kosztolányi a csillagász fia, csak a csillagokig száguld, Karinthy már a csillagokba is belemerészkedik. Nem mindig tudják követni, de izgalmas és meggondolkoztató. Karinthy többet sejtett az ismeretlenről, legalábbis messzebbre lendítette képzeletét.Kosztolányinál a felhőkbe viszi a léggömb a fiúcskát, s az eltűnik, láthatatlanná válik, s a felnőtt költő ebbe — ezerféle meggondolás alapján — belenyugszik.

25 Karinthy meg akarja keresni az eltűntet. Vegyük komolyan a képzelgését, amely sokszor ködös, zavaros, homályos, de mindig a boldogság utáni vágyból s egy nyugtalan, a rosszba bele nem nyugvó szellemből fakad, nem torpan meg semmi előtt, leszáll a tenger fenekére, s egyenesen a mennyországba is berepül. Kosztolányi szerint itt a földön is van elég felderítésre érdemes furcsaság és csoda. Szerette mondogatni, hogy az, hogy egyáltalán orrunk van, van akkora csoda, mintha mondjuk három orrunk lenne. Karinthy éles figyelmét sem kerülte el a valóság, csak másképpen, kerülővel, harsányabb humor és szatirikus túlzás szemléletén átszűrve láttatta, sokszor, az is igaz, szennyesebbnek, mint amilyen a valóságban. Ámbár nem kétséges, hogy ha valamit nyomatékosan akarunk megmutatni, élesebb fénybe kell azt vetítenünk. Sokszor, nagyon sokszor, órák hosszat, de félnapokon vagy féléjszakákon át vitatkoztak írásokon, a világ komoly és ijesztő jelenségein, de a vége mindig csak játék és nevetés volt, talán mert belátták, hogy nekik a tollnál egyéb fegyverük amúgy sincs, amivel a világ baján segíthetnének. Ezt a fegyverüket pedig mindketten derekasan forgatták. *