Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)
Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Iskola
A VI. és VII. osztályokon csak pótvizsgával tudott túljutni, s a VIII. osztály végbizonyítványa is elégségesektől hemzseg. A francia nyelv az egyetlen, amiből jelest kapott, magyar nyelvből, szabadkézi rajzból és philosophiai propaedeutikából jó-t. A VI. és VII. osztály végbizonyítványaiban természettanból és mennyiségtanból kapta az elégtelen osztályzatokat, a „dacikat , holott egész életében erre a két tudományára volt legbüszkébb. Később sem akarta tudomásul venni, realitásnak elfogadni az ő rossz bizonyítványait. A fiaival is azt hitette el — amit ő maga is hitt —, hogy remek tanuló volt, tiszta jeles. Matematika tanára, a ,,kis Fröhlich 2 csak annyit tudott mondani róla, hogy csendes fiú volt, egyébként nem emlékezett rá mint diákra, aminek — szerinte — az lehet az oka, hogy Karinthy se nagyon jó, se nagyon rossz tanuló nem volt (Fröhlich négyesei mást mondanak). Nekem pedig az a véleményem, hogy a tanár úr kissé szégyenkezett azok miatt az elégtelenek miatt, s ezért süllyesztette el emlékezetében magát Karinthyt is. Egyébként felemlítette, hogy a 25 éves érettségi találkozó bankettjén Karinthy számonkérte tőle a megbuktatást, az „igazságtalan négyeseket, mondván: — Meg akartam mutatni a tanár úrnak, hogy én mégis jó matematikus voltam, s a fizikát is jól értettem és tudom még ma is, kérdezhet tőlem bármit a tanár úr! — És valóban, egy debreceni látogatásakor, az ottani gimnázium igazgatója büszkén bevezette a kitűnő írót a VII. osztály fizika órájára, s ott Karinthy kiválóan, teljes részletességgel magyarázta a diákoknak az ozmózist. Az iskolában nem volt jó tanuló: „Nem ért rá tanulni, mert folyton tanították — írta. 3 Nem tanult nagyon jól, mert,minden másképpen van , s ez a „másképpen feleléskor sem hagyta őt nyugton. Gárdos Andor, egyik osztálytársa és legjobb barátja, akivel egyszer körüljárta gyalog a Balatont, mondotta, hogy mennyire félénk volt Frici az iskolában. Annak ellenére, hogy tudta a leckéjét, mindig könyörgött neki, hogy súgjon, mert mihelyt kihívják a katedrához, megzavarodik félelmében. Barátjának nem mindig adódott alkalma a súgásra, ilyenkor csak ennyit vetett felé: - Gondolkozz! És ettől a szótól Frici fújta a mondanivalóját 4 . Később szerkesztőségekben, ahová — már diákkorában — felvitte kéziratait, sehogyan se akaródzott bemennie. Ott álldogált a bejárat előtt sokáig, gyakran úgy kellett belökni őt a szerkesztő szobájába. (Persze ez csak diákkorában volt így.)
