Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Futó gondolatok, felvillanó emlékek

Ugyanekkor Kosztolányi, a mi ötéves fiunknak nem sokkal értelmesebb versikéjét hatalmas betűkkel kinyomatta a Pesti Hírlap nyomdájában, több példányban diadalmasan hozta haza a bálványozott gyermeknek. * Hogy melyik kávéházba járt? Úgyszólván valamennyi budapesti kávé­házba. Kezdetben a józsefvárosi Valéria kávéházba,a Barossba, innen a New Yorkba tette át székhelyét, Kosztolányival és Somlyóval együtt, majd a Rá­kóczi úti kávéházak kerültek sorra, a Balaton és Otthon, közben több más is, azután Budára került, a Hadikba, ez a hely volt a híressé vált „Verpelét', Friciék ugyanis a Verpeléti úton laktak, de bárki, aki csak beszélni akart vele, a Hadikban kereste és találta meg őt, így ragadt a Hadikra a Verpelét név. A piros hóbortja idején a tetőtől talpig piros színben tartott Bucsinszky kávé­házat kereste fel legtöbbször. Üldögélt a Japánban is. Amikor a Reviczky ut­cában laktak, a belvárosi Central került sorra. Nyaranta legtöbbször a duna­parti Dunacorso kávéházban ülték őt körül hívei és barátai. De — amint emlí­tettem - úgyszólván minden budapesti kávéház eldicsekedhetett azzal, hogy Karinthy a látogatói közé tartozik. * Kik voltak a barátai? A fél város. Annyi ember ismerte személy szerint, annyi emberrel volt úgyszólván rokoni, testvéri kapcsolata, s bár azóta sok év eltelt, a borzal­mas hitleri vihar nagyon sokakat elpusztított, mégis azt hiszem, több ezerre tehető azoknak a száma még ma is, akiknek itt Budapesten közvetlen emlé­kei vannak róla. Barátai közt sok volt az orvos, „a Gyulák , ahogyan az Utazás a koponyám körül-ben lefesti őket, Holló Gyula és Baron Gyula. 3 Jó barátja volt Petényi Géza, 4 a kitűnő csecsemőorvos. Ferenczi Sándor dr., a nagyhírű pszichiáter. Egy időben gyakran volt együtt Totisszel, 5 a nihilista nőorvossal, aki több műtétjéhez meghívta. De volt körülötte néhány orvosnő is, feleségének volt évtársai. Verpelét állandó látogatóin, a barátnők polgári férjein kívül valamennyi újságíró s az írók legkiválóbbjai. De csaknem minden nyugati ország fővárosá­ban volt egynéhány hű tisztelője,, barátja, de talán még a távoli Kelet nagyobb városaiban is. , Jmre barátom 6 Bécsben, aki anyagilag sokszor rendelkezésére volt, még a hanghordozását is utánozta Fricinek, annyira hatása alá került.

Next

/
Oldalképek
Tartalom