Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Első találkozásunk

ELSŐ TALÁLKOZÁSUNK Szokásomhoz híven, cukrosmandulát ropogtatva, nappali álmodozásaimba révülve, magamban mosolyogva lépegettem. Éppen a Dohány utcából fordultam az Erzsébet körútra, amikor a sarkon, a New York kávéház ajtajából kijött egy ismeretlen fiatalember és egyenesen elém állt. Ijedten felneszeltem, hirtelenül nagy körben elkerültem, már futni akartam és azzal a mindig készenlétben lévő, dühösen sértődött arccal pillantottam felé, amely szavak nélkül mondja, hogy takarodjék, mert mindjárt rendőrt hívok, meg hogy mit képzel rólam? Abban az időben — 1908-ban — ugyanis annyi aszfaltbetyár szaladgált Budapest utcáin, akik „molesztálták' a nőket, hogy utóbb szigorú rendeletet is hoztak ellenük. Az ismeretlen fiatalember nyugodtan mosolygott, majd játékosan, kérő hangon mondta: — Ne féljen tőlem, kedves Harmos Ilonka.

1 Ne szaladjon el, nem akarom magát bántani. Megálltam. Ismer, tudja a nevem. Talán a Barcsay gimnázium jégpályájáról. Lehet, hogy valamelyik bátyámnak osztálytársa. Még olyan, mintha ő maga is nyolcadikos lenne vagy gólya az egyetemen. Kinőtt ujjú, barna színű kiskabátja nyitva lobogott, látni lehetett, hogy piros-fehér csíkos trikóinget visel, nem keményített inget és gallért, mint a felnőttek. Kiderült, hogy színpadon látott játszani, már akadémiai vizsgáimon is, tetszett neki a játékom. Ragyogó szóáradattal kezdte magyarázni, hogy miért tetszett. Egykettőre sikerült leszerelnie idegenkedésemet, feloldani gyanakvásomat. — írtam róla, megdicsértem - mondta. Ezúttal az Éjjeli menedékhely Násztya szerepéről volt szó.