Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Milyen volt? Hogy élt?

Sokszor lesunyta a fejét, behúzta a vállát, sokáig ült így szótlanul, mintha el akart volna merülni valahová, talán azokba a mély és zavaros vizekbe, ahonnan felbukkanni látszott, és ahonnan szemének mocsaras zavarosságát kapta. A keze húsos volt és puha, gyakran tette szája és orra elé, mint valami szájkosarat, amely elfedte vastag ajkát és az orrát, amely mintha agyának előretolt nyúlványa lett volna. Ez a mindent megszimatoló, a világ minden érzékelhető jelenségét, de még érzékelhetetlen lehetőségeit is előre megérző és felszippantó orr volt Karinthy életének legfőbb megölő betűje. Állandóan, úgyszólván percnyi szünet nélkül érezte, hogy van, és érezte, hogy nagyobb a kelleténél, mivelhogy nem a nagyorrú, bölcs ókori Görögországban élt, hanem az akkori pisze és ostoba Európában, örökösen azt érezte, hogy ennek az orrnak másnak kellene lennie, nem ilyen duzzadtnak és nem ilyen megnyúltnak, nem ilyen lazának, amely mintha még egyre tovább akarna nyúlni. Orrának a tonka végét sokszor öntudatlanul is fölfelé nyomkodta, de gyakran meg is kérdezte: — Milyen lennék így? Erre azután — már aszerint, hogy kitől kérdezte — vagy azt a feleletet kapta, hogy csakugyan, sokkal szebb, vagy azt, hogy éppoly ronda, mint amilyen vagy. Végül már arra is rászánta magát — hosszú tusa után -, hogy megoperáltassa kozmetikus orvossal az orrát. Mint említettem, én nem észleltem különbséget a műtét után, de lehetséges, hogy olyan valaki, aki orrának előbbi állapotára jobban figyelt, megfelelőbbnek találta ebben a műtét utáni alakjában. Cyrano volt ő, elmés és harcos, jó és szenvedő. A járása imbolygó, mozdulatai hányavetiek, „mintha vasvillával hányták volna rá a ruhát" - mondogatták róla. Tartása hanyag, de olykor, különösen nő jelenlétében, kihúzta magát. Egy színházi újságkivágatot állandóan magánál hordott, fűnek-fának mutogatta, amelyben azt írták egy Nyugat hangverseny beszámolójában, hogy „a pódiumon megjelent Karinthy Frigyes frakkos, elegáns alakja . Ilyennek azonban ritkán lehetett őt látni. A vendéglős, ahová estenként vacsorázni jártak, egyszer részeg fővel Karinthyék asztalához tántorgott, s a közeli asztalok vendégeihez fordulva ezt mondta: — Nézzenek, kérem, erre a Karínthyra. Ki mondaná, hogy ez a niemand ilyen nagy ember? Mivelhogy Karinthy egyszerű volt, és nem volt nagyképű, még az a bizonyos, tiszteletet követelő, felnőttes magatartás is hiányzott belőle.