Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1988)

Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről - Milyen volt? Hogy élt?

Sokszor lesunyta a fejét, behúzta a vállát, sokáig ült így szótlanul, mint­ha el akart volna merülni valahová, talán azokba a mély és zavaros vizekbe, ahonnan felbukkanni látszott, és ahonnan szemének mocsaras zavarosságát kapta. A keze húsos volt és puha, gyakran tette szája és orra elé, mint valami szájkosarat, amely elfedte vastag ajkát és az orrát, amely mintha agyának elő­retolt nyúlványa lett volna. Ez a mindent megszimatoló, a világ minden érzé­kelhető jelenségét, de még érzékelhetetlen lehetőségeit is előre megérző és felszippantó orr volt Karinthy életének legfőbb megölő betűje. Állandóan, úgyszólván percnyi szünet nélkül érezte, hogy van, és érezte, hogy nagyobb a kelleténél, mivelhogy nem a nagyorrú, bölcs ókori Görögországban élt, hanem az akkori pisze és ostoba Európában, örökösen azt érezte, hogy ennek az orr­nak másnak kellene lennie, nem ilyen duzzadtnak és nem ilyen megnyúltnak, nem ilyen lazának, amely mintha még egyre tovább akarna nyúlni. Orrának a tonka végét sokszor öntudatlanul is fölfelé nyomkodta, de gyakran meg is kérdezte: — Milyen lennék így? Erre azután — már aszerint, hogy kitől kérdezte — vagy azt a feleletet kapta, hogy csakugyan, sokkal szebb, vagy azt, hogy éppoly ronda, mint ami­lyen vagy. Végül már arra is rászánta magát — hosszú tusa után -, hogy megope­ráltassa kozmetikus orvossal az orrát. Mint említettem, én nem észleltem kü­lönbséget a műtét után, de lehetséges, hogy olyan valaki, aki orrának előbbi állapotára jobban figyelt, megfelelőbbnek találta ebben a műtét utáni alakjá­ban. Cyrano volt ő, elmés és harcos, jó és szenvedő. A járása imbolygó, mozdulatai hányavetiek, „mintha vasvillával hány­ták volna rá a ruhát" - mondogatták róla. Tartása hanyag, de olykor, külö­nösen nő jelenlétében, kihúzta magát. Egy színházi újságkivágatot állandóan magánál hordott, fűnek-fának mutogatta, amelyben azt írták egy Nyugat hangverseny beszámolójában, hogy „a pódiumon megjelent Karinthy Frigyes frakkos, elegáns alakja . Ilyennek azonban ritkán lehetett őt látni. A vendég­lős, ahová estenként vacsorázni jártak, egyszer részeg fővel Karinthyék aszta­lához tántorgott, s a közeli asztalok vendégeihez fordulva ezt mondta: — Nézzenek, kérem, erre a Karínthyra. Ki mondaná, hogy ez a niemand ilyen nagy ember? Mivelhogy Karinthy egyszerű volt, és nem volt nagyképű, még az a bizo­nyos, tiszteletet követelő, felnőttes magatartás is hiányzott belőle.

Next

/
Oldalképek
Tartalom